A szerk.

Kiárusítás

A szerk.

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

A jogos felháborodás nyomán Lázár János kapta a feladatot meggyőzni a közt, hogy ami Rákosrendezővel történik, az a lehetséges dolgok legjobbika. A miniszter 2023. december 4-én Széchenyi-léptékű vízióval állt elő, a Rákosrendezőt az Andrássy út meghosszabbításának, „millenniumi városközpontnak” nevezve. „Budapest ellen építeni nem lehet, csak Budapesttel, amit ide építünk, ahhoz meg kell nyernünk a főváros, a kerületek és a budapestiek teljes támogatását” – nyugtatott meg mindenkit a miniszter, és azt ígérte, hogy az eladásra váró területen húszhektáros park lesz –„Budapest legújabb és legmodernebb közparkja” –, meg még azt is, hogy mindenképp megérne „egy társadalmi vitát és beszélgetést” a felhőkarcoló-téma.

Jó egy évvel e nagy ívű közlés után, 2024. december 11-én, Lázár már így okoskodott az ATV műsorában: „Nagy kérdés, hogy ezzel a telekkel mi lesz, illetve az arab befektető mit akar csinálni, és mi mit fogunk neki megengedni. Ezt meg kell beszélni a fővárossal, meg kell beszélni az emberekkel” – mondotta magabiztosan. De valószínűleg ő sem hitte el, amit beszélt. A két megszólalás közt eltelt egy év alatt ugyanis sokszorosan bebizonyosodott, hogy a kormánynak eszében sincs, hogy bárkinek – pláne a fővárosnak – az orrára kösse a rákosi üzletmenetet. Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek már 2024 tavaszán államközi megállapodást kötött, és ennek az volt a lényege, hogy a később esedékes adásvételt a magyar államnak azzal a gazdasági társasággal kell megkötnie, amelyet az Emírségek jelöl ki. Természetesen e szerződéssel kapcsolatban sem kérték ki a főváros, a kerületek véleményét, ahogy a későbbiekben sem történt hasonló. De hatásvizsgálat sem készült, társadalmi egyeztetés sem volt, ráadásul az államközi megállapodás megteremtette annak is a lehetőségét, hogy a kormány megkerülje a nemzeti vagyonnal kapcsolatos pályázati kötelezettségeit.

Az eredeti tervek szerint szeptemberig el kellett volna tüntetni a Rákosrendező tengernyi hulladékát, ám ez később sem történt meg, a múlt pénteken pedig a projekt felelőse, a MÁV közölte, hogy a „kármentesítési és hulladékelszállítási feladatainak ellátására kiírt közbeszerzési eljárást” forráshiány miatt érvénytelenítették. De ez érdekes módon nem akasztotta meg az adásvételt, épp ellenkezőleg! Hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium büszkén jelentette be, hogy az arab vevőnek, Mohamed Alabbar Eagle Hills nevű cégének a teleszemetelt, szennyeződésekben fürdő Rákosrendező is megfelelt, és 50,9 milliárd forintért meg is vásárolták azt a mintegy 85 hektáros területet, ahol a későbbiekben 5 milliárd euró értékben valósítanak meg mindenféle beruházásokat – miközben magasról tesznek a főváros véleményére.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.