Orbán a bombariadókról: „Egy bolond százat csinál”, de az állam a helyén van

  • narancs.hu
  • 2025. január 24.

Belpol

Trump beiktatásával szerinte „visszatértünk a történelem főutcájára”, az energia- és a benzinárak pedig azért magasak, mert az ukránok „kibabráltak” velünk.

„Dolgozik a Belügyminisztérium, nyomozati munkát végeznek. Magam is bizonytalan vagyok ennek a kimenetelét illetően. [...] Ami a bizonytalanságot okozza a fejemben, az az, hogy Magyarország nem az egyetlen ország, ahol ez megtörtént” – mondta Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában a Telex összefoglalója szerint a csütörtöki országos bombariadóról. A miniszterelnök azt mondta:

az állam a helyén van, és bár szerinte „egy bolond százat csinál”, minden diák, tanár és szülő biztonságban van.

Szerinte az egészet el lehetne intézni egy vállrándítással, de legalábbis egy tudomásulvétellel, ha nem lennének terrorcselekmények Nyugat-Európában. „A legfontosabb, hogy a migránsokat nem szabad beengedni” – foglalta össze miniszterelnök, aki szerint az uniós „migrációs paktum” Magyarország számára „halálos fenyegetés”.

Donald Trump amerikai elnök beiktatását a magyar kormányfő úgy kommentálta: „Visszatértünk a történelem főutcájára, mi vagyunk a mainstream.” Orbán szerint Trump máris helyretette a dolgokat: „az apa férfi, az anya nő, bingo”. Az Ukrajna elleni háború és a gáztranzit leállítására áttérve úgy fogalmazott: Az ukránok „kibabrálnak velünk”, aminek következtében felmennek az árak.

„Ha rendesen viselkednének, ha nem babrálnának ki velünk” az ukránok, akkor az energiaárak sem itt tartanának, a benzin sem lenne ilyen drága”

– mondta, mivel értelmezése szerint 7500 milliárd forintot vettek el tőlünk a szankciók bevezetésével. Elmondása szerint kérte, hogy nyissák meg azokat a gázszállítási útvonalakat, amik miatt Magyarországon felment az energia ára, az EU-t pedig arról próbálja győzködni, hogy vegyék rá az ukránokat, hogy „ne a magyarokkal fizettessék meg a szankciók árát.” Hozzátette, hogy nem akar siránkozni, mert továbbra is úgy gondolja, hogy 2025 egy fantasztikus év lesz.

A gazdasági helyzetre rátérve Orbán kijelentette, hogy „izmos középosztályunk van”, mivel olyan 90 ezer milliárd forintnyi megtakarítás van a magyar családoknál, ez alapján pedig Magyarország a 13. helyen áll az Európai Unióban. „Megindultunk, repülőrajt, utazósebesség, aztán sprint!” – fogalmazott, majd zárásként arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány kialakulásának 5. évfordulója alkalmából vasárnap este 7 órától olyan részleteket árul majd el a YouTube-csatornáján, amiket eddig még nem mondott el.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.