Wintermantel Zsolt lett a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője

Belpol

A képviselőt a párt budapesti választmányának javaslatára a kormánypárti frakció egyhangúlag támogatta.

Megválasztották Wintermantel Zsoltot a Fidesz-KDNP fővárosi közgyűlési frakcióvezetőjévé. A budapesti Fidesz hétfőn a Facebook-oldalán azt írta: a képviselőt a párt budapesti választmányának javaslatára a kormánypárti frakció egyhangúlag támogatta.

 
Wintermantel Zsolt

„Az elmúlt két és fél évben elkötelezett munkát folytatott frakciónk a fővárosért” – fogalmaztak, hozzátéve: ez az áprilisi választásokon is meglátszott: az eddigi legjobb eredményt érték el a kormánypártok Budapesten. A négy évvel ezelőttihez képest - írták - csaknem 4 százalékkal több szavazatot kaptak, miközben az egyesített ellenzék 10 százalékkal kevesebbet.

A korábbi frakcióvezető, a budapesti Fidesz elnöke, Láng Zsolt az Országgyűlésben folytatja munkáját - olvasható a bejegyzésben. Május 9-én a budapesti Fidesz azt is közölte: a 2022. évi országgyűlési választásokon parlamenti mandátumot szerzett Láng Zsolt fővárosi közgyűlési helyére a Fidesz budapesti elnöksége Dódity Gabriellát jelölte.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Múzeum Hatvanpusztán

Egy-két ezer ember tüntetett Hatvanpusztán szombat délután. A rendszert biztosan nem döntik meg ezzel, de legalább szívtak egy kis friss levegőt. De mennyi legyen a belépő a jövőre megnyitó Korrupció Múzeumba?

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak.