80 gyerekeket raboltak el Nigériában, a rendőrség tűzharc után szabadította ki őket

  • narancs.hu
  • 2020. december 20.

Bűn

Diákokat raboltak el szombat este az észak-nigériai Katsina államban, amikor egy vallási eseményről tartottak hazafelé.

 

Gambo Isah, Katsina állam szóvivője elmondta: telefonon riasztották őket, és közölték, hogy a gyerekeket egy Mahuta falubeli iszlám iskolából hurcolták el.

A szóvivő közölte, hogy az emberrablókkal folytatott tűzharc során sikerült kiszabadítani a diákokat, valamint négy másik embert, akiket korábban raboltak el.

Az elkövetők után folytatják a nyomozást. Egyelőre nem tudni, kik voltak az emberrablók.

Az incidens egy héttel azután történt, hogy a Boko Haram iszlamista terrorszervezet közel 350 iskolás fiút rabolt el egy Katsina állambeli középiskolából.

A fegyveres támadók múlt hét péntek éjszaka hatoltak be Kankara városának bentlakásos középiskolájába, és elhurcoltak magukkal több száz diákot. Az elmúlt években ez volt a legnagyobb ilyen incidens a térségben.

A biztonsági erőknek csütörtökön sikerült kiszabadítaniuk mind a 344 fiút, akiket a szomszédos Zamfara állam egyik erdőségében tartottak fogva elrablóik.

Muhammadu Buhari államfő a kankarai támadás miatt fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el az ország minden iskolájában.

Emberrablás egy nigériai iskolában

 
Emberrablás egy nigériai iskolában
 
Kankara, 2020. december 18. Az emberrablók fogságából kiszabadított fiúk az északnyugat-nigériai Katsina állambeli Kankarában 2020. december 18-án. A város állami bentlakásos középiskoláját december 11-én éjjel a Boko Haram iszlamista szervezet emberei megtámadták, lövöldözni kezdtek, és több mint háromszáz diákot elraboltak. A nigériai biztonsági erőknek sikerült kiszabadítaniuk mind a 344 fiút, akiket a szomszédos Zamfara állam egyik erdőségében tartottak fogva elrablóik. A Boko Haram vezére, Abubakar Shekau azzal indokolta a támadást, hogy a nyugatias oktatás sérti az iszlám tanokat. MTI/AP/Sunday Alamba
Fotó: Sunday Alamba
 

 A dzsihadista Boko Haram szervezet célja egy iszlám állam létrehozása Nigéria többségében muzulmánok lakta északi részén. A szervezet azonban Katsinától több száz kilométerre keletre, a Csád-tó környékén tevékenykedik.

Az emberrablást ezért kezdetben más fegyveres csoportoknak tulajdonították, amelyek terrorizálják a helyi lakosságot, általában váltságdíjat követelve a túszul ejtett emberek szabadon bocsátásért. (MTI)

Emberrablás egy nigériai iskolában

 
Emberrablás egy nigériai iskolában
 
Kankara, 2020. december 17. Az elrabolt gyerekek hálóterme az északnyugat-nigériai Katsina állambeli Kankara város állami bentlakásos középiskolájánál 2020. december 15-én. Hat nappal korábban a Boko Haram iszlamista szervezet emberei éjjel megtámadták meg a város állami bentlakásos középiskoláját, lövöldözni kezdtek, és több mint háromszáz diákot elraboltak. A Boko Haram vezére, Abubakar Shekau azzal indokolta a támadást, hogy a nyugatias oktatás sérti az iszlám tanokat. MTI/AP/Sunday Alamba
Fotó: Sunday Alamba
 

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.