Bíróság: nem történt bűncselekmény Orbán pisai kitérőjének ügyében

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 21.

Bűn

Nincs itt semmi látnivaló. 

A miniszterelnök pisai repülőútja kapcsán indult ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója egyetértett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség eljárást bűncselekmény hiányában megszüntető határozatával – közölte az ügyészség

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő márciusban tett feljelentést ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés, valamint hűtlen kezelés bűntette miatt, ugyanis egy honvédségi repülőgép hivatalos egyiptomi útjáról visszatérve ezer kilométeres kitérőt tett Pisában, hogy Orbán Viktor feleségével Firenzében és Velencében magánjellegű programon vegyen részt. A képviselő állítása szerint ez 3-4 millió forintba kerülhetett az adófizetőknek. 

Feljelentését az ügyészség először elutasította, viszont a bíróság utasítására mégis lefolytatta a nyomozást. Az ügyészség megszüntette a nyomozást júliusban, ugyanis álláspontja szerint a Magyar Honvédségnek nem kell figyelembe vennie a költségeket az utak szervezése során, így nem követhettek el hivatali visszaélést. Hadházy panaszt nyújtott be, melyet a Budai Központi Kerületi Bíróság szeptember 18-án elutasított. 

 

 

Az indoklás szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján pedig a miniszterelnök pisai utazásával összefüggésben a rendes gazdálkodás követelményét sértő vagyonkezelői kötelezettségszegésre utaló adat nem merült fel.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.