Bocsánatot kért az ausztrál kormányfő a nőtől, akit megerőszakoltak a canberrai parlamentben

  • narancs.hu
  • 2021. február 16.

Bűn

Hivatalos feljelentést nem tett, mert félt, ártana a karrierjének. 

Bocsánatot kért kedden Scott Morrison ausztrál kormányfő attól a nőtől, aki azt állítja, két évvel ezelőtt megerőszakolták az ausztrál parlament épületében.

A nő hétfőn mondta el egy hírportálnak és a Channel 10 televíziónak, hogy 2019 márciusában megerőszakolta őt egy kollégája, aki szintén a kormányzó Liberális Pártnak dolgozott.

Az eset Linda Reynolds jelenlegi védelmi miniszter irodájában történt, a támadót név szerint nem nevezte meg a nő.

Állítása szerint jelentette a bűntényt a rendőrségnek áprilisban, de akkor végül úgy döntött, nem tesz hivatalos feljelentést, mert aggódott amiatt, hogy az árthat a karrierjének.

A canberrai rendőrség megerősítette, hogy 2019 áprilisában tudomásukra jutott az ügy, de feljelentés nem történt.

Morrison kedden bocsánatot kért, és azt ígérte, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben. "Ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie" - hangoztatta a miniszterelnök.

A bocsánatkéréshez Linda Reynolds is csatlakozott. Az eset idején ő a védelmi ipari miniszter volt, két hónappal később lett védelmi miniszter Morrison kormányában.

A Liberális Pártot már számos vád érte korábban azzal kapcsolatban, hogy egyes képviselői elfogadhatatlan módon viselkednek a nőkkel. Tavaly például Alan Tudge akkori bevándorlásügyi miniszter ellen tett panaszt a párt egyik munkatársa zaklatás miatt. Tudge tagadta a vádakat. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.