Bűnösnek vallotta magát a máltai újságírónő-gyilkosság egyik vádlottja

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. február 23.

Bűn

Eddig ártatlannak vallotta magát.

Bűnösnek vallotta magát a Daphne Caruana Galizia máltai oknyomozó újságíró gyilkossági ügyében a három vádlott egyike kedden. Vincent Muscat, aki a per előkészítő szakaszában még ártatlannak vallotta magát, most úgy döntött, elismeri bűnösségét.

Igazságügyi források szerint januárban elutasították Muscat vádalku iránti kérelmét, hogy vallomásáért cserébe kegyelemben részesüljön. Ugyanakkor a büntetési tétel mérséklését ígérték számára, ha beismerő vallomást tesz.

A korrupciós ügyek felderítésével foglalkozó máltai oknyomozó újságírónőt 2017 októberében egy autójába rejtett pokolgéppel gyilkolták meg. Három személyt gyanúsítanak a robbanószerkezet elhelyezésével, köztük van Vincent Muscat is. Az ügyben vádlottként szereplő másik két személy ugyanakkor kitart ártatlansága mellett.

A gyilkosság megrendelésével a magas szintű politikai kapcsolatokkal rendelkező Yorgen Fenech üzletembert vádolják. Fenech szintén tagadja az ellene felhozott vádakat. Melvin Theuma, a Galizia-gyilkossági ügy koronatanúja 2019-ben kegyelmet kapott, miután beismerő vallomást tett arról, hogy közvetítőként tevékenykedett a gyilkosságban.

Matthew Caruana Galizia, a meggyilkolt újságírónő fia január végi tanúvallomása szerint ő és anyja 2017-ben egy korrupciós ügy felderítésén dolgoztak egy az erőműépítéssel megbízott vállalattal kapcsolatban, amelynek társtulajdonosa Fenech volt. Egy informátor akkor számos dokumentumot adott át, amelyek azt igazolták, hogy az üzletember fontos szerepet játszott az ügyletben.

Daphne Caruana Galizia számos, a szervezett bűnözéssel összefüggő korrupciós és pénzmosással kapocslatos ügyet derített fel, ami miatt több, magas pozícióban lévő máltai politikus és kormányzati tisztviselő került kellemetlen helzetbe.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.