Hajléktalanokat vert és sokkolt két mohácsi rendőr

  • narancs.hu
  • 2021. február 23.

Bűn

Felfüggesztettek két rendőrt Mohácson, állítólag kamera rögzítette, ahogy hajléktalanokat vernek. 

Azonnali hatállyal felfüggesztették a Mohácsi Rendőrkapitányság két járőrét, mert szolgálatban összevertek két hajléktalant - írja a Blikk. 

A lap úgy tudja, a mohácsi kapitányságon a Terrorelhárítási Központ emberei vitték el bilincsben a próbaidős rendőr őrmestert és törzsőrmestert, akik korábban két mohácsi hajléktalant is összevertek.

A Blikknek az egyik megvert hajléktalan férfi azt mondta, egyik éjszaka a rendőrök azzal kötöttek bele, hogy a kése egy centivel hosszabb a megengedettnél, majd elkezdték ütni és rugdosni. Elmondása szerint az egyik rendőr elektromos sokkolóval próbálta megbénítani, a pisztolyát is ráfogta. 

A lap úgy tudja, bár szúrópróbaszerűen ellenőrzik a szolgálati autók fedélzeti kameráinak felvételét, a két járőrt más ügy miatt már figyelték, a veréseket pedig rögzítették a fedélzeti kamerák is. 

A lap úgy tudja, a két rendőr beismerő vallomást tett, felfüggesztették őket, és szabadlábon védekezhetnek. Az egyik megvert hajléktalan viszont börtönbe került, mert a pénzbüntetéseket nem fizette be.

A Blikk úgy tudja, az érintett törzsőrmester két éve szolgál a rendőrségnél, míg fiatalabb társa próbaidős, nemrégiben jött ki az iskoláról. A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség egy hasonló ügyben már nyomoz, abban is mohácsi rendőrök a gyanúsítottak. 

A rendőrség elismerte, hogy fegyelmi indult a járőrök ellen, a bűncselekményt az ügyészség vizsgálja.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.