Droglaborra bukkant a rendőrség egy családi házban

  • narancs.hu
  • 2020. június 6.

Bűn

Egy szerb és két magyar állampolgárt állítottak elő.

Droglabort számolt fel a rendőrség a Fejér megyei Tordason. A rendőrök egy családi házból állítottak elő egy szerb és két magyar állampolgárt, akiket jelentős mennyiségű kábítószerrel történő kereskedelemmel gyanúsítanak – adta hírül az MTI.

Balotai Attila rendőr ezredes közölte, a tordasi házban lefoglalt alapanyagokból 100-150 ezer adag kábítószert lehetett volna előállítani, amelynek 250-300 millió forint a feketepiaci ára.

Elmondta azt is, az elmúlt időszakban azt tapasztalták, hogy a fővárosban a kábítószer ára kissé megemelkedett, és egyre több amfetamint találtak. Megítélésük szerint a feketepiacon az amfetamin már nem külföldről származik, hanem Magyarországon igyekeznek előállítani azt a kereskedők.

Hozzátette: év elején már felszámoltak egy amfetaminlabort, a mostani elfogással értékelése szerint "igen jelentős éket vertek" a hazai előállításba.

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Tényleg politikai döntések születnek a magyar sajtóperekben?

A Bors különszámának betiltásán azért lepődhettek meg a fideszes politikusok, mert az utóbbi években nem ehhez a bírói gyakorlathoz szoktak. A propaganda­média és a Fidesz lejárató kampányainak védelmében a bíróságok többször is abszurd döntéseket hoztak, ám amikor a miniszterelnök perelt, már más szabályokat alkalmaztak.