Egy hatodikos lány szívtájékon szúrta iskolatársát Bőnyben

  • narancs.hu
  • 2024. április 29.

Bűn

Az áldozat súlyosan megsérült, kórházba szállították.

Hétfő délelőtt háromnegyed kilenckor érkezett bejelentés a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrségi ügyeletre, hogy

a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában egy fiatal lány óra közben megszúrta tanulótársát, aki súlyosan megsérült.

A rendőrség közleménye szerint a mentőszolgálat munkatársai a sérült lányt kórházba szállították. A Kisalföld című megyei lap azt írja, hogy a sérült gyereket mentőhelikopterrel vitték el.

A rendőrség azt közölte, hogy az ügyben büntetőeljárás indult, a helyszíni intézkedés jelenleg is tart. A Kisalföld szerint tizenegy óra körül a rendőrök a szemtanú gyerekeket hallgatták ki szülői felügyelettel.

A Telex úgy tudja, egy hatodikos lány szúrta meg az iskolatársát. A lap szerint a szomszédos Rétalap településről átjáró két lány érintett az esetben.

A tanítást megszakították. Az iskola vezetősége arra kérte a szülőket, vigyék haza a gyerekeiket, akik közül többen sokkos állapotban vannak. Akit nem tudnak elvinni, azok felügyeletet kapnak az iskolában.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.