Elfogták az állatkerti görög teknőst megölő személyt

  • narancs.hu
  • 2019. június 14.

Bűn

A 28 éves V. Adélt Ózdon fogták el, előállították, kihallgatása folyamatban van, a nyomozó hatóság őrizetbe vételét és bíróság elé állítását tervezi.

A BRFK felkérésére az ózdi rendőrök elfogták azt a nőt, aki a Fővárosi Állat- és Növénykertben kockakővel agyonütött egy görög teknőst – közölte a rendőrség.

Az eset szerda délután történt. Az állatot a gondozók a zárás előtti állományszemle során találták meg, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az állatorvosok már nem tudtak rajta segíteni, el kellett altatni.

Az állatkert akkor azt írja közleményében, hogy az állatnak óriási fájdalmai lehettek, mert a testét borító páncél a hasi és a háti oldalon is ujjnyi-kétujjnyi szélességben teljesen kettéhasadt és szétnyílt, a belső szervei is súlyosan sérültek.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében csütörtökön szemrevételezték a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyeken az elkövető és a vele együtt lévő személy is jól látható.

false

 

Fotó: police.hu

Állatkínzás miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen. Ezt követően a zuglói nyomozók kevesebb mint 20 órán belül azonosították és az Ózdi Rendőrkapitányság rendőreivel együttműködve elfogták a feltételezett elkövetőt.

A 28 éves V. Adélt előállították, kihallgatása folyamatban van, a nyomozó hatóság őrizetbe vételét és bíróság elé állítását tervezi.

Figyelmébe ajánljuk