Elkapták a tatabányai férfit, aki két nőt is megtámadott

  • narancs.hu
  • 2024. február 19.

Bűn

Kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt. 

A rendőrségre február 9-én kora reggel érkezett bejelentés, miszerint ismeretlen tettes Tatabányán rátámadt egy nőre. Ütlegelte és a földre lökte a sértettet, és szexuális cselekményre akarta rávenni. Miután ez nem sikerült, elvette a nőnél lévő pénzt, majd elmenekült – írja a police.hu

A rendőrség számára február 16-án újabb hasonló esetről érkezett bejelentés. A férfi ezúttal is erőszakoskodott a sértettel, aki ellökte magától támadóját, és elfutott a helyszínről. Azonnal bejelentést tett a rendőrségen, és részletes személyleírást adott támadójáról.

Az így beszedett információk alapján a második bűncselekmény napján a tatabányai nyomozók elfogták a 25 éves helyi férfit. A V. Kristóf lakásán tartott kutatás során a rendőrök megtalálták azt a hátizsákot is, ami a második támadáskor nála volt, és amiről a sértett szintén leírást adott. 

V. Kristóf ellen szexuális erőszak bűntette és annak kísérlete, valamint kifosztás bűntett gyanúja miatt indult eljárás. A férfit a nyomozók kihallgatását követően őrizetbe vették. Kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság február 19-én el is rendelt.  

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.