F. János letartóztatását indítványozza az ügyészség

  • narancs.hu
  • 2024. december 13.

Bűn

Kitartanak amellett, hogy Till Tamás gyilkosának tette nem évül el.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indítványozza a Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását – olvasható az ügyészség oldalán. A férfit a nyomozó hatóság a tegnapi napon előállította, őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki, majd előterjesztést tett a letartóztatására.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség álláspontja a büntethetőség elévülése kapcsán a következő: „Mind az elkövetéskori, mind a jelenleg hatályos Btk. kizárja a büntethetőség elévülését a minősített emberölés esetében. Az elévülés kizártsága tehát a bűncselekményhez kapcsolódik – a hatályos törvényben az életfogytiglani szabadságvesztéssel fenyegetettsége miatt –, nem pedig az elkövetőhöz. A fiatalkorú terheltek esetében a Btk. a büntethetőség elévülési határidejének számításával összefüggésben tartalmaz speciális szabályokat. Figyelemmel azonban arra, hogy a minősített emberölés elévülését a törvény kizárja,  elévülési határidő számítása ebben az esetben fogalmilag kizárt, így a speciális rendelkezések sem alkalmazhatók e tekintetben. Az tehát, hogy a megalapozott gyanú szerint a gyanúsított fiatalkorúként követte el a bűncselekményt, a büntethetőség elévülése szempontjából nem bír jelentőséggel. A fiatalkorúakra vonatkozó kedvezőbb szabályokat kizárólag a kiszabható büntetés mértékének meghatározása során kell figyelembe venni.”

Kedden derült ki, hogy 24 év után megtalálták Till Tamás gyilkosát, aki ellen hamis tanúzás miatt is nyomoznak. A férfival kapcsolatban a rendőrség először azon az állásponton volt, hogy a tette elévült. Végül körözést adtak ki ellene, és a tegnapi napon elfogták. A Fidesz törvénymódosítást kezdeményezett az ügye miatt, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint jogvita van arról, tényleg elévült-e a gyilkosság

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.

Orbán ugyanazt mondta, amit Lázár mondott

A cigányság azért nem tud magasabb státusú és magasabb jövedelmet ígérő szakmákhoz hozzáférni, mert nem tudja, nem is tudhatja leküzdeni azokat a társadalmi hátrányokat, amelyeket most már 16 éve a Fidesz-kormányok tudatos politikája tart fenn és súlyosbít – az oktatásban, a büntetőpolitikában, a szociálpolitikában, a romákat segítő civil szervezetek marginalizálásában.

„Nem haboznak, ha civileket kell gyilkolni” – egy iráni ellenzéki az iszlamista rezsimről

„Azokat a tiltakozókat, akik lőtt sebekkel vagy verés nyomaival kórházba mennek, gyakran azonosítják, őrizetbe veszik, majd megölik. Előfordult, hogy sebesült tüntetőket közvetlenül a lélegeztetőgépről raboltak el. Egy héttel később a szülőknek szóltak, hogy mehetnek a holttestekért” – mondja interjúalanyunk az elmúlt hetek kormányellenes megmozdulásairól.