Tavaly tízszer annyi illegális faanyagot kobzott el a Nébih, mint 2017-ben

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. május 21.

Bűn

A legmagasabb bírság 11 millió forint volt.

Több mint 80 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által a faanyag kereskedelmi láncban végzett ellenőrzések száma. Ennek eredményeként a hatósági zár alá vett, illetve elkobzott illegális faanyag több mint tízszerese (mintegy 130 kamionnyi) lett a 2017. évinek, a kirótt bírságok pedig háromszorosára, közel 38 millió forintra emelkedtek – derült ki a Nébih honlapján közzétett összesítőből.

A hivatal összesítése szerint a legmagasabb bírságokat tavaly Tolna (11 millió forint) és Baranya (8,9 millió forint) megyében rótták ki, az illegális fakitermelés kockázata Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megyében volt a legmagasabb.

Tavaly a hatóság szakemberei csaknem 2500 telefonhívást fogadtak és 1500-nál több elektronikus levélre válaszoltak az ügyfelek megkeresései alapján.

A Nébih kéri a lakosságot, hogy amennyiben gyanús vagy illegális faanyag-kereskedelmet észlelnek, azt haladéktalanul jelezzék az eutr [at] nebih [dot] gov [dot] hu e-mail címen.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.