Fegyelmezési módszerei miatt vádat emeltek egy veszprémi tanítónő ellen

  • narancs.hu
  • 2022. május 16.

Bűn

Egy fiút egyszer úgy megütött, hogy beverte a fejét a padba és vérezni kezdett a szája. 

Durva fegyelmezési módszerei miatt emelt vádat egy Veszprém megyei tanítónő ellen a Veszprémi Járási Ügyészség, miután a pedagógus több ízben bántalmazta a rá bízott gyermekeket.

A Veszprém Megyei Főügyészség közleményében az áll, hogy az 56 éves elkövető több mint két évtizede dolgozott pedagógusként, és 2013 óta tanított a Veszprém megyei általános iskolában, ahol ismert volt a túlzott szigorúságáról. A tanítványaival szemben visszatérően durva, megalázó kifejezéseket használt, előfordult, hogy felrugdosta a gyerekek iskolatáskáit, földhöz vágta a füzeteiket.

Egy testvérpárral szemben, akik közül a fiú 2017-ben nyolcévesen, húga pedig 2019-ben hétévesen lett a tanítványa, szintén durva módszereket alkalmazott. A fiút egyszer úgy megütötte, hogy az a padba verte a fejét és vérezni kezdett a szája. A kislány értelmi képességeire hibás házi feladata miatt tett bántó kijelentéseket, előfordult, hogy büntetésből elvette a tízóraiját, egy rossz feladatmegoldás miatt pedig szinte az összes lapot kitépte a füzetéből. 2020 elején egy rossz feladatmegoldást követően homlokon ütötte a padban ülő gyermeket, aki a mögötte lévő padba verte a fejét.

A gyermekeket ezt követően másik iskolába íratták, ahol a problémáik megszűntek. Az ügyészség a tanítónővel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a bíróságnak, valamint indítványozta a tizennyolc év alattiak nevelésétől való eltiltását.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”