Gyárfás Tamás nem köt alkut a Fővárosi Főügyészséggel

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 12.

Bűn

Az ügyvédje szerint Gyárfás ártatlan.

12 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől való eltiltást kaphatna Gyárfás Tamás, ha beismerő vallomást tenne, közölte a Fővárosi Főügyészség. A vád szerint több mint 20 évvel ezelőtt Gyárfás kérte fel Portik Tamást arra, hogy ölesse meg Fenyő János médiavállalkozót, aki Gyárfás konkurense volt.

A 24.hu ezzel kapcsolatban megkereste Gyárfást, aki nem nyilatkozott, az ügyvédje, Zamecsnik Péter viszont a lapnak elmondta, hogy:

"Az köt alkut, akinek érdekében áll. Gyárfás úrnak nem áll érdekében alkut kötni egy olyan cselekményre, amit nem követett el."

A Fővárosi Főügyészség még július végén emelt vádat Gyárfás ellen, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt. Erről bővebben az alábbi cikkben írtunk.

Vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen

Kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt. Felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt Gy. Tamás ellen a Fővárosi Főügyészség - közölte a főügyészség kedden az MTI-vel. A vádirat szerint Gyárfás Tamás, aki az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt, és a sértett, Fenyő János között az "1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki".

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.