Iszlamista terrortámadásként kezeli a francia hatóság a Charlie Hebdo egykori szerkesztőségénél történt késelést

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 26.

Bűn

A feltételezett elkövetőt elfogták, további hat embert vettek őrizetbe. Megerősítik azoknak a „jelképes helyszíneknek” a védelmét, ahol az elmúlt években iszlamista támadások történtek.

Mint arról lapunk is beszámolt, pénteken egy férfi hentesbárddal megsebesített két embert a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt párizsi szerkesztőségének közelében, ahol mint ismert, 2015-ben két merénylő meggyilkolt tizenkét embert. A két sebesültet kórházba szállították, életük nincs veszélyben.

A belügyminiszter szerint iszlamista terrorcselekmény történt.

A feltételezett elkövetőt a támadás helyszínétől mintegy ötszáz méterre elfogták, csupa vérfolt volt a ruhája.

A francia hatóság közlése szerint a 18 éves, pakisztáni születésű férfi három évvel ezelőtt, még kiskorúként érkezett Franciaországba felnőtt kíséret nélkül. A belügyminisztérium szerint az illető nem állt a rendvédelmi szervek megfigyelése alatt. Bár egy hónapja előállították tiltott fegyverviselés miatt – egy csavarhúzó volt nála –, de figyelmeztetés után elengedték.

Párizs egyik északkeleti városrészében tartott razziák során további hat embert vettek őrizetbe, akik úgy tudni, kapcsolatban álltak a merénylővel.

Egyelőre nem tudni, mi volt a támadó indítéka, de szeptember elején kezdődött Párizsban a 2015-ös támadás feltételezett segítőinek, tizennégy gyanúsítottnak a tárgyalása, péntek délután az áldozatok özvegyei tettek vallomást.

Az immár titkos helyszínen készített Charlie Hebdo nemrég újra megjelentette a 2015-ös támadást kiváltó gúnyrajzait Mohamed prófétáról, amiért ismét fenyegetéseket kapott. Egykori irodáiban ma egy tévés produkciós cég dolgozik, a megtámadott nő és férfi a rendőrség közlése szerint ott dolgozott.

"Még mindig hadban állunk az iszlamista terrorizmussal” – jelentette ki Gerard Darmanin francia belügyminiszter, azt hangsúlyozta, hogy Franciaországban a terrorizmus veszélye állandó.

Darmanin arra utasította a rendfenntartó szerveket, hogy erősítsék meg azoknak a „jelképes helyszíneknek” a védelmét, ahol az elmúlt években iszlamista támadások történtek. Példaként említette azt a párizsi kóser boltot, ahol 2015 januárjában négy zsidó tússzal végzett egy támadó, valamint a Bataclan klubbot is, ahol ugyanabban az évben, novemberben három dzsihadista 89 embert mészárolt le.

Darmanin hozzátette, hogy a közelgő zsidó engesztelés ünnepe (jóm-kipúr) miatt a zsinagógákat is különleges védelem alá veszik.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.