Jutalomban részesültek a rendőrök, akik megállították a kétszázzal repesztő félőrültet az M2-esen

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 18.

Bűn

Pest vármegye rendőrfőkapitánya dicséretben és jutalomban részesítette Büki Renáta és Gál Zsombor őrmestert.

A rendőrség köszönetét fejezte ki annak a két őrmesternek, akik augusztus 1-jén filmbe illő manőverrel állítottak meg egy rendszám és jogosítvány nélkül száguldozó gyorshajtót az M2-esen. A Dunakeszi közelében stoppolt férfit már ismerték a rendőrök, és belemenéssel tudták csak megállásra kényszeríteni. A flipflop papucsban hajtó sofőr letartóztatása közben is azt ordította a rendőröknek, hogy megdöglenek.

„Dolgozott az adrenalin, de tudtam, higgadtnak kell maradnom” - kommentálta Gál Zsombor a történteket. A rendőrség parádés beszámolóban adott hírt az esetről.

Bár egy Telex-cikk nyomán elterjedt, hogy a rendőrök akciója akár szabályellenes is lehet, erről nincsen szó. Az üldözési jelenet után belső vizsgálat indult a rendőrségen, kedden már tudni lehetett, hogy a vizsgálat szerint nem hibáztak a gyorshajtót üldöző rendőrök. A reagálóképességből és helyzetfelismerésből kiválóra vizsgázott rendőröket Lauda Zoltán r. dandártábornok 2023. augusztus 16-án méltatta, intézkedésükért az általa irányított egység minden tagja nevében köszönetét fejezte ki – közölte a rendőrség.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk