Kirúgta a közmédia a prostituáltakat futtató bűnügyi riportert

  • narancs.hu
  • 2023. január 15.

Bűn

A Kékfény munkatársa szobákat adott ki szexmunkásoknak, amiből szép mellékesre tett szert.

Szűkszavú válaszban tudatta az MTVA a Mandinerrel: „„A hivatkozott hírekben nevezett személy – korábban a Kékfény című műsor riportere – már nem a Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) alkalmazottja.” Arra a kérdésre, hogy az esetet követi-e belső vizsgálat, miszerint a férfi törvénysértő tevékenysége befolyásolta-e bűnügyi riporteri munkáját, az MTVA így válaszolt: „A Kékfény szerkesztőjének, illetve felelős szerkesztőjének tájékoztatása szerint az eljárás alá vont személy riporteri munkáját semmilyen irányban nem érte befolyás: befolyásolás sem részéről, sem pedig más részéről az ő irányába nem történt.”

A nyomozás szerint a férfi 2021 nyara óta 13 lakást bérelt az országban, amit prostituáltaknak adott tovább. Tőlük napi 12-15 ezer forintos díjat kért. Ha elítélik, öt évet is kaphat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.