Magyar állampolgársága is volt a belvárosi késelőnek

  • Narancs.hu/MTI
  • 2020. február 11.

Bűn

Azzal védekezik, hogy bipoláris zavarban szenved.

Szombaton az V. kerületi Ferenczy István utcában késeltek meg egy 25 éves francia férfit, aki belehalt a sérüléseibe. Egy 26 éves brit-amerikai állampolgárt gyanúsítanak az esettel kapcsolatban, őt még aznap elfogták Múzem körúti lakásán. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a férfi magyar állampolgársággal is rendelkezik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a támadót gyanúsítottként hallgatta ki, a Fővárosi Főügyészség pedig indítványozta a letartóztatását. A Budai Központi Kerületi Bíróság - végleges végzésével - elrendelte a letartóztatást március 11-éig - közölte az ügyészség. A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a férfi amerikai-brit-magyar állampolgár, Magyarországon bejelentett lakó-, illetve tartózkodási hellyel nem rendelkezik. A bűncselekmény helyszínét elhagyta. A bíróság úgy értékelt, a gyanúsított kényszerintézkedés hiányában a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne. A férfit saját elmondása szerint bipoláris zavartban szenved és az Egyesült Államokban alkoholfüggősége miatt kezelik. Figyelemmel minderre a bíróság szerint fennáll a bűnismétlés veszélye.

A bíróság a végzésben kifejtette, hogy szakértői vélemény hiányában jelenleg nincs lehetőség az előzetes kényszergyógykezelés elrendelésére, és olyan dokumentum sem áll a bíróság rendelkezésére, amely alapján következtetni lehetne arra, hogy a gyanúsított elmeállapota, pszichés betegsége feltétlenül indokolja az orvosi kezelést, azaz az IMEI-ben (Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet) történő elhelyezést.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.