Mégis bűnös kémkedésben is Kovács Béla

  • narancs.hu
  • 2021. június 23.

Bűn

Megszületett a másodfokú ítélet a „KGBéla” néven elhíresül volt jobbikos politikus ügyében.

Ahogy azt tavaly megírtuk, Kovács Béla egykori jobbikos politikus ellen Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, majd a Központi Nyomozó Főügyészség 2017-ben vádat emelt az Európai Unió intézményei elleni kémkedés, valamint költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt.

Az első fokú eljárásban a vád szerint a képviselő 2012-2014 között orosz hírszerzőknek adott át információkat azért, hogy bomlassza az Európai Unió intézményeit és kedvezzen az orosz érdekeknek. A költségvetési csalásra és hamis magánokiratok felhasználására vonatkozó, az OLAF felvetése nyomán kivizsgált ügyben a képviselő tettesként, három társa pedig bűnsegédként szerepelt.

A vád szerint több mint 21 ezer euró (vagyis több mint 6 millió forint) vagyoni hátrányt okoztak az Európai Parlamentnek 2012-2013-ban fiktív gyakornoki állásokkal. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket, az ügyész Kovács Bélára letöltendő fegyházbüntetést, a három megvádolt gyakornokra felfüggesztett szabadságvesztést kért.

A 2020-ban, az ítéleti tényállás ismertetésekor Holdampf Gusztáv a Budapest Környéki Törvényszék bírója elmondta: Kovácsot beszervezte a budapesti nagykövetségükön fedésben dolgozó orosz hírszerző, ám Kovács Béla nem végzett kémtevékenységet. A Kovácsra kiszabott fegyházbüntetés végrehajtását a bíróság három évre felfüggesztette, három egykori gyakornokát a bíróság szintén bűnösnek találta, őket három év próbaidőre bocsátotta.

„Kovács Béla 2005-ben lépett be a Jobbikba, ahol azonnal meg is alapította a párt külügyi bizottságát, de a nyilvánosság ezenkívül mást nemigen tudott a magát üzletembernek nevező Kovácsról. 2006-ban a párt XIII. kerületi elnöke lett, 2008-tól pedig a fővárosi szervezet alelnöke. Kovács pártbeli felemelkedésével párhuzamosan következett be a Jobbik oroszbarát fordulata.” – írtuk a Kovács ügyével részletesebben foglalkozó korábbi cikkünkben

Az ítélőtábla azonban szerda délelőtt megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, számolt be róla a Blikk. Másodfokon bűnösnek találta kémkedés előkészítése bűntettében Kovácsot: a korábban kiszabott szabadságvesztést 2 évre, a próbaidőt pedig 5 évre emelte. A politikust költségvetési csalás és magánokirat-hamisításban is bűnösnek találta a bíróság.

A lap ugyanakkor azt írja: „Kovács Béla kihagyta az ítélethirdetését: a Magyar Nemzet információi szerint utolérhetetlen, vélhetően Oroszországban, felesége rokonainál tartózkodik. Az ülésteremben csak a bíróság tagjai, az ügyvédek, az ügyész és a sajtó képviselői jelentek meg. Továbbá jelen volt egy tolmács is, aki Kovács orosz nyelvű egészségügyi papírjait fordította le. Ez sok időt vett igénybe, ugyanis a védelem által benyújtott dokumentum szerint Kovács több betegséggel küzd és küzdött, februárban egy orosz klinikára is befeküdt.”

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.

Orbán ugyanazt mondta, amit Lázár mondott

A cigányság azért nem tud magasabb státusú és magasabb jövedelmet ígérő szakmákhoz hozzáférni, mert nem tudja, nem is tudhatja leküzdeni azokat a társadalmi hátrányokat, amelyeket most már 16 éve a Fidesz-kormányok tudatos politikája tart fenn és súlyosbít – az oktatásban, a büntetőpolitikában, a szociálpolitikában, a romákat segítő civil szervezetek marginalizálásában.