Mégis folyik eljárás Donáth László ellen szeméremsértés gyanúja miatt

  • narancs.hu
  • 2020. január 13.

Bűn

A lelkészt zaklatásért jelentette fel egy nő. Donáth korábban azt nyilatkozta, politikai lejáratókampány zajlik ellene.

Az Index megkeresésére a Fővárosi Főügyészség megerősítette, könnyű testi sértés és szeméremsértés gyanúja miatt is nyomoznak Donáth László ügyében.

Mint írták, "aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette és emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége" miatt folytatnak nyomozást.

Az ügy további állásáról részleteket nem közöltek, tekintettel a folyamatban lévő eljárásra.

A volt MSZP-s politikus, a momentumos Donáth Anna apja januárban az ATV-nek cáfolta, hogy szeméremsértéssel is gyanúsítanák (a hírről a Pesti Srácok portál számolt be először). Korábban azt is nyilatkozta, az ügyet egyértelműen politikai lejárató kampánynak tartja, amelynek valódi célpontja nem ő, hanem lánya, a momentumos Donáth Anna.

Mocsokban (2.)

Donáth Lászlót feljelentette valaki, s most ezt a valakit megtalálta a hvg.hu, és beszélt is vele. A portál megkereste az új információval a rendőrséget (a BRFK-t) is, és ez az eddigieknél sokkal élesebb megvilágításba helyezi az egész ügyet, illetve egy önmagán messze túlmutató, az egész NER működését és milyenségét megmutató képet rajzol ki.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.