Mindez úgy sikerült, hogy a dolog maga mit sem változott, a megtalált szereplő legfeljebb a Tv2 működéséről szolgált eddig nem hallott adalékokkal, mely közléseit vagy elfogadjuk, vagy sem, pontosan úgy, ahogy a Donáth Lászlóval kapcsolatos sztoriját is vagy elhisszük, vagy nem. Sőt, az ellen sem lehet senkinek kifogása, ha valaki a közlés egyik felét hiszi el, a másik felét meg nem – és fordítva. Tehát bárkinek szíve joga kézpénznek venni, hogy a Tv2 pénzt ajánlott a feljelentőnek, még közelebbről a feljelentő élettársának, ha kígyót-békát kiabál Donáth Lászlóra, ám ezzel együtt hihet ugyanaz a személy Donáth bűnösségében is. Vagyis az egész dolog még mindig csak ott tart, hogy minden kérdés tisztán hitbéli benne.
Ugyanakkor a feljelentő közléseinél sokkal kevésbé kezelhetjük megengedően a rendőrség közlését, hiszen nem az általunk ismeretlen X. Y. hiteléről, hanem a magyar igazságszolgáltatásba vetett hitünkről van szó. S ezen a ponton máris túllép az egész ügy egyéni életproblémák halmazán, s minden külső beavatkozás vagy belemagyarázás nélkül válik égető társadalmi kérdéssé. Melyben pillanatnyilag, bevalljuk őszintén, tanácstalanok vagyunk.
A hvg.hu ugyanis azzal fordult a rendőrséghez, hogy X. Y. feljelentése után rövid idővel a Tv2 már név szerint kereste a feljelentőt a munkahelyén. Hogyan válhatott a kétszereplős valami hirtelen háromszereplőssé: a feljelentő és a rendőrség mellett a semmiből hogyan kevert elő egy száguldó tévériporter? A feljelentő azt állítja, hogy ő nem kereste a nyilvánosságot, nem fordult sem a Tv2-höz, sem máshoz; a rendőrség erre azt mondja, hogy „a feljelentés és a büntetőeljárás tényét nem a BRFK tette közzé, erről közleményt nem adott ki, és azt semmilyen módon nem osztotta meg a sajtóval”. Ez egyfelől mellébeszélés, hiszen azt a kutya sem kérdezte a BRFK-tól, hogy kiadott-e közleményt; ha kiadott volna, azt tudná mindenki. Másfelől viszont tesz egy semmivel alá nem támasztott állítást az ügy kétségkívül legkényesebb vonatkozásában, hogy történt-e a szerv részéről kiszivárogtatás vagy sem. Erre azt írják, „semmilyen formában nem osztotta meg a sajtóval”, ti. a BRFK a Donáth László elleni feljelentés tényét. Ez már szinte filozofikus kérdés: ki az a BRFK? Valaki, aki – feltételezve, de nem megengedve – elszalad a rendőrségtől a tévékanálishoz az infóval, az BRFK? Nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, igen, ő is BRFK.
Tehát nyugodtabban aludnánk, ha a BRFK azt válaszolta volna: a kiszivárogtatás lehetőségét nagy erőkkel és szigorúan kivizsgáltuk, és ennek eredményeként kizártuk. Akkor is nyugodtabbak lennénk, ha azt válaszolják, még nem vizsgáltuk ki, de most majd ki fogjuk. De nem ezt válaszolta, hanem azt, amit idéztünk.
Mindebből következően egyelőre a BRFK azonmód látszik eljárni, mint azt a cikk elején az egyes állampolgár lehetőségeként leírtuk: elhiszi a feljelentőnek, hogy kivizsgálásra érdemes, amit Donáthról mond, s élből nem hiszi el neki, amit a Tv2 megjelenéséről állít. Csakhogy a BRFK nem egy egyszerű állampolgár, számára ez nem lehet hitbéli kérdés.
Ebben a különbségben mutatkozik meg kristálytisztán e rendszer (a NER) mocska, hogy egy köztudottan kormányzati fenntartású orgánumból nyilvánvaló hátsó szándékokkal elindított karaktergyilkosság odáig vezethet, hogy a polgárnak – engedjük meg, információk hiányában – kétségei ébredhetnek a védelmére hivatott, s a pénzéből fenntartott szervezettel szemben. Mindközönségesen a rendszerrel szemben – nem a NER-rel, hanem az igazságszolgáltatás rendszerével szemben. Erre mondják, hogy semmi sem drága.
