Németországban fogták el az egyik férfit, aki minden ok nélkül verte össze a fél Kertész utcát

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. augusztus 7.

Bűn

Társát már korábban letartóztatták.

Németországban fogták el az egyik férfit, aki a VII. kerületben több embert megvert februárban - közölte a rendőrség szerdán.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint garázdaság gyanúja miatt folytatnak nyomozást Sz. Tamás Krisztián és H. Mihály Alfonz budapesti férfiak ellen, mert a rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi még február 22-én éjszaka a Kertész utcában egy szórakozóhely előtt több embert bántalmazott.

Az erzsébetvárosi nyomozók a két férfit azonosították és Sz. Tamást február 28-án Budapesten a VII. kerületben, a Baross téren elfogták. A nyomozás során felmerült a gyanúja, hogy társa, H. Mihály Alfonz külföldre szökött, ezért ellene nemzeti és európai elfogatóparancsot adtak ki. Ez alapján a német társhatóságok H. Mihály Alfonzt július 19-én Berlinben elfogták és őrizetbe vették. A férfit a német hatóságok kedden az erzsébetvárosi nyomozóknak átadták, akik még aznap gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfit egy korábbi cselekménye miatt a Fővárosi Törvényszék július 18-án letöltendő börtönbüntetésre ítélte, ezért kihallgatását követően a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe átszállították. Társa, Sz. Tamás Krisztián jelenleg is letartóztatásban van - olvasható a rendőrségi közleményben.

Az Index hírportál korábban azt írta, a két férfi nőket és külföldieket vert "péppé" a Kertész utca egyik szórakozóhelye előtt.

(A nyitókép illusztráció, egy másik Kertész utcai bűncselekmény utáni helyszínelésen készült. Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.