Szájer József: "A Covid-19 korlátozások megszegése miatt 250 eurót fizettem"

  • narancs.hu
  • 2021. március 25.

Bűn

Nemcsak egy videó került elő a szexpartiról menekülő politikus elfogásáról, hanem az önmagát szabadságharcosnak tekintő Szájer nyilatkozata is. 

Mint arról tegnap beszámoltunk, Szájer József azóta lemondott fideszes EP-képviselő novemberi rendőri elfogásáról tett közzé videót a VTM flamand televízió: a kijárási korlátozások megszegésével tartott szexpartyról menekülő magyar képviselőt a kamera már csak az ereszcsatornán történt leereszkedés után éri utol, Szájer Józsefet melegítőnadrágban és bojtos sapkában, hátizsákkal fogják el a rendőrök. A hátizsákban drogot is találtak, de Szájer tagadta, hogy az övé lenne.

Az adásbekerülés napján, vagyis március 24-én Szájer a saját honlapján közleményben nyilatkozott az ügyről:

"Belgiumi ügyvédem a mai napon azt közölte velem, hogy a belga ügyészség tájékoztatta, hogy a 2020. november 27-i gyülekezési tilalomsértési és drogbirtoklási ügyemet a hatóság megvizsgálta és jogkövetkezmény nélkül lezárta, hivatalos eljárás nem indult, a mentelmi jog felfüggesztését nem indítványozták. A Covid-19 korlátozások megszegése miatt 250 eurót fizettem."

 

 Szájer azt írja, az ügy ezzel szerinte lezárult, majd megemlékezik politikai pályakezdéséről, önmagára szabadságharcosként tekintve:

 "A politikát három és fél évtizede szabadságharcosként kezdtem. A kommunista diktatúra ellen, Magyarország függetlenségéért, Európa újraegyesítéséért és azért küzdöttem, hogy minden magyar szabad emberként élhessen a hazájában. Ez a harc sikeres volt."

Szájer ezt követően európai politizálásáról is szót ejt, mint írja, a hazáját mindig megvédte a nemtelen, külső, hungarofób támadások ellen. Kijelenti továbbá, hogy harminc éves politikai pályája során homofób megnyilvánulást nem tett.

Majd azt hangsúlyozza, hogy a képviselői pozícióiról való lemondással szerinte megszűnt a nyilvános közszereplői státusza: a nyilatkozat azzal zárul, hogy Szájer József immár minden tekintetben magánszemélynek tekinti magát.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.