Szökésben van a BRFK volt főtisztje, Porkoláb Zsolt

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 27.

Bűn

Labanc Ferenc bűntársának felbukkanására számítanak a fejvadászok.

Nem vonult be büntetése letöltésére a befolyással üzérkedés ­miatt három év szabadságvesztésre ítélt Porkoláb Zsolt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) volt főtisztje, írja a Magyar Nemzet.

Porkoláb ellen elfogatóparancsot adtak ki.

A volt rendőrtiszt Labanc Ferenc egykori főnyomozó bűntársaként januárban zsarolás, befolyással üzérkedés és önbíráskodás kísérlete miatt három-három év szabadságvesztésre ítélték másodfokon.

Porkoláb esetében az ítélet jogerőre emelkedett, börtönbehívóját június közepén kapta meg, de nem vonult börtönbe.

A lap azt írja: a fejvadászok arra számítanak, hogy előbb-utóbb felfog bukkani vagy lebuktatja magát, mivel súlyos cukorbeteg.

false

Labanc Ferenc a Kúriához fordult, közben várja börtönbehívóját. Labanc a Magyar Nemzetnek azt mondta, be fog vonulni.

A vádirat és az ítélet szerint Porkoláb és Labanc érdekeltségébe tartozott egy magánnyomozásra és követelésbehajtásra szakosodott vállalkozás, és ügyfeleiknek azt állították, rendőri múltjuk révén nem nyilvános adatokhoz is hozzájutnak.

A BRFK két volt főtisztjét 2014 ­augusztusában a Terrorelhárítási ­Központ kommandósai fogták el. Az ügyészség szerint ötvenezer eurót és 220 ezer fontot vettek át az Ang­liá­ban élő Susan Cassidy­től, akinek azt ígérték, hogy rendőrök megvesztegetésével adatokat szereznek meg hatósági nyilvántartásokból. A 72 órás őrizet után a bíróság nem tartóztatta le a gyanúsítottakat, fél évig házi őrizetben voltak, a bírósági tárgyalások alatt szabadlábon védekeztek.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.