TEK-főigazgató: mártírhalált is vállalt volna a terrortámadás tervezésével vádolt fiatal

  • narancs.hu-MTI
  • 2021. június 3.

Bűn

A TEK szerint a 21 éves fiatal az Iszlám Állam zárt fórumán ajánlkozott arra, hogy tömegeket érintő támadást hajtson végre Magyarországon.

Mint arról a Fővárosi Főügyészség közleménye alapján mi is beszámoltunk, terrorcselekmény előkészülete miatt vettek őrizetbe egy 21 éves magyar férfit, aki iszlamistának vallja magát. Az eljárást a Terrorelhárítási Központ (TEK) információja alapján indította az ügyészség. A gyanúsítottat a TEK állította elő, mert a közlemény szerint úgy tudják, olyan terrorakcióra készülhetett Magyarországon, amivel egész Európában meg lehet félemlíteni az embereket.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója szerda este az M1 aktuális csatornán közölte: mártírhalált is vállalt volna az a 21 éves fiatalember, akit kedden fogtak el.

Hajdu  elmondta: a fiatalember az Iszlám Állam által működtetett zárt fórumon kifejezetten ajánlkozott arra, hogy olyan típusú támadást hajtson végre Magyarországon, amely nagy tömegeket érint. Nagy valószínűséggel ő kereste a lehetőséget, hogy ilyen támadást véghez vihessen - közölte a főigazgató, hozzátéve, hogy a nyomozást az ügyészség folytatja.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.