Tizenkét férfi letartóztatását inditványozták az érdi tömegverekedés miatt

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 1.

Bűn

A verekedők különböző szúró és ütő eszközöket használtak, és még gázpisztollyal is adtak le lövést.

A Pest Megyei Főügyészség indítványozta tizenkét ember letartóztatását, akik egy érdi benzinkúton verekedtek, amelynek során egy ember meghalt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján azt közölték, hogy Fejér és Pest megyei családok csaptak össze abban a tömegverekedésben, amelyben egy ember meghalt csütörtök este Érden.

A „vendetta” következtében ketten életveszélyes, hárman súlyos, heten pedig könnyű sérülést szenvedtek – közölte Latorovszky Gábor megbízott főkapitány-helyettes. A rendőrség 12 ember ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, egy ellen pedig emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és kezdeményezte a letartóztatásukat.

A Pest Megyei Főügyészség szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy egy enyingi és egy érdi család keveredett összetűzésbe csütörtök este. Az enyingi család legalább tizenhat férfi tagja – több gépkocsival – megjelent egy érdi benzinkúton, hogy ott találkozzanak az érdi család tagjaival.
Mindkét család a találkozóra különböző ütlegeket, illetve szúró-vágó eszközöket vitt magával.

A benzinkútra érve egy, az érdi családhoz tartozó férfi gépkocsiját egyből a másik család egyik ott várakozó tagjának kormányozta és elütötte, majd tolatni kezdett és elütött egy másik embert is.
Ezután az enyingi család tagjai a gépkocsi köré gyűltek, és kirángatták annak utasait, miközben verekedésbe keveredtek az érdi család helyszínre siető tagjaival is.

A verekedők különböző szúró és ütő eszközöket használtak, és még gázpisztollyal is adtak le lövést. A konfliktus során az egyik enyingi férfi egy hegyes eszközzel szívtájékon szúrta az egyik érdi családtagot, aki rövid idővel később elhunyt. A több percig tartó összecsapás után az enyingi család tagjai gépkocsival elhagyták a helyszínt, de távozás közben az érdi család tagjai „megrongálták” a gépkocsikat - áll a közleményben. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.