Pedofilbotrány Németországban: a Kentler-kísérlet

Haláláig köztiszteletben

Bűn

Nem csak Magyarországon okozott közfelháborodást egy pedofilügy. A közfelháborodás, ami itt Kaleta Gábor ítéletét követte, hasonló ahhoz, amit Németországban Helmut Kentler esetének feltárása váltott ki. De ki is volt ez a népszerű pszichológus és mit csinált?

Az utóbbi hetekben több súlyos pedofilbotrány rázta meg Németországot. A Bergisch Gladbach-i gyermekbántalmazási ügyben kiterjedt online pedofilhálózatot leplezett le a rendőrség, miközben a 2007. május 3-án eltűnt Madeleine McCann esetében is egy német szexuális bántalmazóhoz, a jelenleg is börtönben ülő Christian Brücknerhez vezetnek a nyomozás nemrégiben újra felvett szálai. Ezek mellett pedig még egy, az eddigieknél is kínosabb ügy került a nyilvánosság elé június közepén, amikor az Universität Hildesheim kiadta jelentését az úgynevezett Kentler-kísérletről.

A felvilágosító

Az 1928-ban Kölnben született Kentler a gimnázium elvégzése után lelkészi pályára készült, de apja hatására mégis műszaki irányba indult el. Előbb egy kasseli mozdonygyárban dolgozott, majd az aacheni műszaki egyetemen folytatott elektromérnöki tanulmányokat. Apja halálát követően otthagyta a műszaki pályát, és az 50-es évek közepétől Svájcban, illetve Freiburgban hallgatott pszichológiát, orvostudományt és filozófiát is. Végül 1960-ban szerzett pszichológusi végzettséget; első könyve, egy szociológiai tanulmány, amely a fiatal ipari munkások helyzetét vizsgálta, egy évvel korábban jelent meg. Az arnoldshaini evangélikus akadémián helyezkedett el mint az ifjúsági oktatásért felelős előadó. A 60-as évek végén Berlinbe költözött, és a pedagógiai központ felnőttoktatási és pedagógiai részlegének lett a vezetője egészen 1974-ig. Doktori fokozatát a hannoveri egyetemen szerezte 1975-ben, értekezésének címe Eltern lernen Sexualerziehung (A szülők szexuális felvilágosítása), amely a korszak meghatározó szexuális iránymutató könyvévé vált, több mint harmincezer eladott példánnyal a következő másfél évtizedben. Kentler ezt követően a hannoveri egyetem oktatója maradt egészen a nyugdíjazásáig, de mellette a berlini városvezetés több, fiatalokkal kapcsolatos pozícióját is betöltötte, illetve bírósági szakértőként is dolgozott (a pedofilügyek, amelyekben szakértőként részt vett, mind felmentő ítélettel zárultak le).

Az 1968-at követő időszak, a szexuális forradalom évei alaposan felforgatták a társadalmi normákat a testiség, a szexualitás és a szexuális nevelés tekintetében is. A korábbi konzervatív, keresztény értékrendet viharos gyorsasággal váltotta fel egy nyitottságra, az érzelmi, szexuális élvezetek felszabadult megélésére építő új hozzáállás. Helmut Kentler ennek a változásnak volt az egyik kulcsfigurája, aki fiatal nyugatnémetek generációinak mutatott utat a testi örömök kiélése felé nemcsak szakíróként, de tanárként és televíziós, rádiós műsorvezetőként is. Kentler munkássága ugyanabban a kontextusban bontakozott ki, amelyben a szexuális forradalom elméleti, politikai hátterét kidolgozták. Nem véletlen, hogy sokan összekapcsolják most a Kentler-botrányt a német zöld párt, a Bündnis 90/Die Grünen 2013-as ügyével, amikor is több vezetővel, köztük Daniel Cohn-Bendittel és Jürgen Trittinnel kapcsolatban is felmerültek olyan vádak, hogy a ’68 utáni években a pedofília elfogadtatása is a politikai programjuk része volt. Ahogy a zöldek ügyéből kiderült, a szexuális forradalom farvizén olykor megjelentek olyan csoportok is abszurd emancipációs követelésekkel, mint a pedofilok – ugyanakkor sohasem kerültek a fősodorba. A szexuális szabadság határvonalai nem voltak egyértelműek a kezdetekben, és sokan ezzel igyekeztek visszaélni. Ám ezt az átmeneti időszakot már a 90-es évek elején is gyanakodva kezelték, és sokan felhívták arra a figyelmet, hogy többek között Helmut Kentler tevékenységével is komoly gondok lehetnek.

Sérült fiúk

Kentler már 1974-ben, a Zeig Mal! (Mutasd meg!) című, a gyermeki szexualitást explicit módon ábrázoló fotóalbumhoz írt egy szerfelett kétes tartalmú előszót. Botrány akkor épp nem lett belőle, később viszont kritikusabb olvasatok is megjelentek róla, többek között a frankfurti publicista, Stephan Hebel tollából, aki egyenesen úgy értelmezte Kentler írását, mint nyílt felhívást a pedofíliára – igaz, majdnem negyven évvel annak megjelenése után.

Ma már nyilvánvalóan elfogadhatatlanok Kentlernek a fotóalbumban megjelent olyan állításai, amelyek a felnőttek és a gyermekek közötti szexuális kapcsolat pozitív hatásaira vonatkoznak. Ő a jellemfejlődés egy lehetséges útjának látta a fiatalkorúak számára az idősebbekkel folytatott párkapcsolatot, egyfajta örömalapú szocializációs tanulási folyamatnak, amelyből mindkét fél egyaránt profitálhat. Ám nem az elméletekkel volt a legnagyobb baj, hanem azzal, hogy Kentler mindezt a gyakorlatban is bizonyítani igyekezett.

Az ún. Kentler-kísérlet 1969-ben indult el, de sokáig titokban kellett tartani. Kentler maga is tudta, hogy büntethető, amit csinál, ám miután az elévülési időt elérték a legkorábbi esetek, ő maga állt elő „kutatásai” eredményével. Az 1989-ben megjelent Leihväter. Kinder brauchen Väter (Pótapák. A gyerekeknek apára van szükségük) című könyvében említést tesz a kísérletéről, amelynek során nehéz sorsú gyerekeket juttatott el ismerten pedofil nevelőapákhoz. Miután 1993-ban a feminista Emma magazin a könyv alapján beszámolt Kentler ebbéli működéséről, számos támadás érte a pszichológust, tudományos és alkalomadtán fizikai formában is – egyik hannoveri előadását követően a hallgatóság egy tagja ököllel ütötte arcon. A korabeli hatósági érzékenység alacsony szintjét mutatja ugyanakkor, hogy a pszichológust még ezek után sem kérték számon, sőt, nyugdíjazásáig taníthatott, és egészen 2008-as haláláig köztiszteletben álló szakértőként tekintettek rá.

Az első nagyobb botrányt az Universität Göttingen kutatócsoportjának 2015-ös jelentése váltotta ki. A Teresa Nentwig irányította csoport megkapta a Kentler-akták egy részét, és megállapították, hogy az ismert pszichológus irányításával évtizedeken át folytak ezek az emberkísérletek. Minderről a berlini vezetés ifjúságügyi osztálya nem hogy tudott, de támogatta is, a programba bevont nevelőapák pedig egy elit pedofilhálózatként működtek – egyetemi tanárok, értelmiségiek, kutatók is részt vettek benne. Kentler programja még a hírhedt Odenwaldschuléhoz is kapcsolódott – ez volt az a progresszív nevelési intézet, amelyik 2015-ben kénytelen volt bezárni kapuit a számtalan nyilvánosságra került szexuális zaklatási ügy miatt.

A göttingeni kutatók feltárta esetek alapján az derült ki, hogy Kentler a berlini hatóságokat meggyőzve 1969 és 2003 között számos alkalommal közvetített ki problémás utcagyerekeket (ahogy ő fogalmazott: „sérült fiúkat”) pedofil nevelőapákhoz. Nem véletlenszerűen, hanem direkt pedofilokhoz, mondván, hogy az idősebb férfiak, akik nem pusztán gondoskodással, de valódi szerelemmel fogják nevelni a fiúkat, segíthetnek a droghasználói vagy prostituálti hátterű gyerekeknek kilábalni a problémáikból. A szexuális kapcsolat kölcsönös öröme pedig megteremti a normalizációhoz és társadalmi integrációhoz szükséges alapot. A göttingeni kutatók számos esetet rekonstruáltak, ám a hatóságok és a dokumentumokat őrző levéltárak ellenséges hozzáállása miatt a Kentler-program teljes spektrumát nem tudták feltárni, s az ügyek elévülése miatt rendőrségi vizsgálat sem indulhatott az időközben elhunyt Kentlerrel szemben.

Marco és Sven

Az idén nyáron azonban két korábbi sértett, a keresztnevükön ismertté vált Marco és Sven kitartásának köszönhetően újra a felszínre kerültek Kentler kísérletei. S a berlini vezetés ezúttal úgy tűnik, megpróbál az ügy végére járni; a városvezetés oktatási, ifjúsági és családügyi osztálya (amely korábban Marco és Sven kiközvetítésében is közreműködött) határozott lépéseket ígért, és megbízták a hildesheimi egyetemet egy feltáró vizsgálatra. A kutatócsoport jelentése júniusban került a nyilvánosság elé, és ugyan egyelőre ők sem tudtak pontos választ adni arra, hogy a Kentler-program pontosan hány fiatalkorút érintett Berlinben, egy körülhatárolható esetre koncentrálva legalább a kísérlet működésmódja és hatása beláthatóvá vált. Kentler ugyanis közreműködött a korábban szexuális bántalmazási ügyben már elítélt Fritz H. nevelőapai megbízatásainak lebonyolításában. A 2015-ben elhunyt férfi Kentler segítségével 2003-ig legalább kilenc fiatalkorú fiú gyámja lett – köztük Marcóé és Svené is. Ezeket a fiúkat rendszeresen megerőszakolta, verte, és pszichikailag is bántalmazta. A hatóságok nem csak szemet hunytak a dolog fölött (Kentler több jelentésben is beszámolt az évek során az „eredményeiről”), de pénzügyileg is támogatták Fritz H.-t.

Sandra Scheeres berlini ifjúságügyi szenátor megdöbbentőnek és hátborzongatónak nevezte az ügyet, elismerte a berlini vezetés felelősségét benne, és további vizsgálatot, illetve az áldozatok számára kompenzációt is ígért. Az ugyanakkor korántsem egyértelmű, hogy mikor és milyen formában lehet kárpótolni a Kentler-kísérlet áldozatait. Ahogyan arra Franz Bachner a Der Tagesspiegelben már idén márciusban (tehát még a hildesheimi egyetem jelentésének publikálása előtt) felhívta a figyelmet, tisztán jogi értelemben nem kaphatna Marco és Sven kártérítést, hiszen az ügyük elévült már – ugyanakkor a közvélemény nyomása is arra vezetheti a berlini hatóságokat, hogy precedenst teremtő eljárást indítsanak az elévülés ellen, ám ez könnyen az ügy további elhúzódásához vezethet. A németországi közhangulat mindenesetre türelmetlen a hatóságokkal szemben.

Neked ajánljuk