Több mint száz beteg megölésével gyanúsítanak egy német ápolót

  • MTI
  • 2017. augusztus 28.

Bűn

A német történelem „legnagyobb” sorozatgyilkosáról lehet szó.

Száznál is több beteget gyilkolhatott meg Németországban egy ápoló az ügyében indult csaknem hároméves nyomozás hétfőn ismertetett eredményei szerint. Az oldenburgi rendőrkapitányság és ügyészség tájékoztatása szerint a Niels H. néven azonosított férfi esetét vizsgáló nyomozócsoport 34 hónapos munkával megállapította, hogy az ápoló legkevesebb 122 beteget gyilkolhatott meg. Így a német kriminalisztika történetének egyik legnagyobb szabású sorozatgyilkosságáért lehet felelős.

A 40 éves férfit 2015-ben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték kétrendbeli emberölés és kétrendbeli emberölési kísérlet miatt, és a hatóságok megállapították, hogy legalább 36 további beteg haláláért lehet felelős. Időközben a munkahelyein a tevékenysége alatt történt valamennyi halálesetet megvizsgálták, így többek között exhumáltak 134 holttestet és kimutatták, hogy további 84 ember életét is kiolthatta.

A férfi Alsó-Szászország tartomány két városában, Oldenburgban és Delmenhorstban dolgozott a helyi kórház intenzív osztályán. Áldozatainál különböző gyógyszerek túladagolásával szívhalált idézett elő, hogy bizonyítsa az újraélesztés területén szerzett tudását. A vizsgálatok szerint ezekben a vészhelyzetekben igen feltűnően viselkedett, igyekezett a középpontba kerülni és valósággal sóvárgott az elismerés után. Az újraélesztés azonban számos esetben nem sikerült, vagyis az ápoló megölte a beteget.

German nurse suspected of murdering at least 90 patients

A nurse jailed for life for killing two patients with lethal drug overdoses murdered at least 90 patients in total, police said. Niels Hoegel, 40, was jailed in February 2015 for two murders and several attempted murders of intensive-care patients at Delmenhorst hospital near the northern city of Bremen.

Meglehet, hogy még sokkal több ember haláláért is felelős, mert számos holttestet elhamvasztottak, és ezért nem lehetett elvégezni a gyógyszer-túladagolás nyomainak feltárására irányuló vizsgálatot – mondták a Kardio nevű nyomozócsoport eredményeit ismertető oldenburgi sajtótájékoztatón, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint.

Az esetek 2003 és 2005 között történtek. Az ápoló 2005-ben bukott le, amikor a delmenhorsti klinika intenzív osztályán egy kollégája rajtakapta, hogy halálos veszélyt okozó injekciót ad be egy betegnek, és leállít egy életfontosságú gyógyszert adagoló berendezést. Ezért 2006-ban öt év szabadságvesztésre ítélték emberölési kísérlet miatt, és eltiltották szakmája gyakorlásától. Azonban az első ítélet és a 2008-as jogerős ítélet közötti időszakot szabadlábon töltötte, és egy munkaerő-kölcsönző cég alkalmazásában több helyen, köztük egy idősotthonban is dolgozott. Az ügyben felmerült, hogy a betegápoló felelős lehet több halálesetért, de az erre utaló jeleket az ügyész nem vizsgálta meg, amiért később az igazságszolgáltatás akadályoztatásának gyanúja miatt eljárás indult ellene.

Az ápoló végül csak egy áldozat lányának állhatatossága révén került emberölés gyanújával bíróság elé; az illető a hatóságok ellenállását kitartó munkával legyűrve elérte, hogy exhumálják és megvizsgálják 2003-ban elhunyt édesanyja holttestét. Kiderült, hogy valóban túladagolás miatt halt meg, és Niels H. lehet a felelős, akit így 2014-ben perbe fogtak.

Eljárás indult a delmenhorsti kórház intenzív osztályának két korábbi főorvosa és az osztály egy korábbi vezetője ellen is, foglalkozás körében elkövetett gondatlan emberöléssel vádolták meg őket, mert a hatóságok szerint több halálesetet megakadályozhattak volna, de nem tettek eleget munkaköri kötelességeiknek. Az oldenburgi kórházban még vizsgálják, hogy ki lehet még felelős a tömeges halálesetekért – áll az NDR beszámolójában.

Az ügy a helyi politikusokat is foglalkoztatja, a tartományi törvényhozás a többi között rendelkezett arról, hogy valamennyi kórházban és klinikán dolgoznia kell független betegjogi képviselőnek, a tartományi kormány pedig létrehozta a betegek jogainak védelmével foglalkozó kormánymegbízott intézményét. Tervezik azt is, hogy a 300-nál több ágyat üzemeltető kórházakban kötelezővé teszik egy gyógyszerész alkalmazását, akinek egyedüli feladata a gyógyszerfogyasztás folyamatos ellenőrzése a visszaélések megakadályozása céljából.

Leadképünk (MTI/Koszticsák Szilárd) illusztráció!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.