Újabb szakmai szervezet zárja ki az erőszakkal vádolt producert
weinstein_mti_top_story_lead.jpg

Újabb szakmai szervezet zárja ki az erőszakkal vádolt producert

  • MTI
  • 2017. október 17.

Bűn

Az amerikai producerek céhe (PGA) elindította a zaklatással és erőszakkal vádolt Harvey Weinstein kizárását.

A PGA egyhangúlag döntött arról, hogy „fegyelmi okok miatt” elindítja eljárást Weinstein tagságának megszüntetéséről. Weinsteinnek alkalma lesz reagálni, mielőtt a végső döntést november 6-án meghozzák. A döntés két nappal az után született, hogy az amerikai filmakadémia kizárta soraiból a 65 éves producert.

A több mint ötezer taggal rendelkező PGA hétfőn arról is döntött, hogy szexuális erőszak elleni munkacsoportot hoz létre, mely a „rendszerszintű és gyakori problémát” kutatja és megoldásokat dolgoz ki, mert „azonnali akcióra van szükség az egész iparág részéről”.

A producercéh 2013-ban a Weinstein fivéreket, Harvey-t és Bobot tüntette ki legnagyobb elismerésével, a Milestone-díjjal, melyet azoknak ítélnek oda, akik munkájukkal történelmi jelentőségűt alkottak. A díjat – mások mellett – Walt Disney, Steven Spielberg és James Cameron vihette haza.

A The New York Times és a The New Yorker tényfeltáró riportjai nyomán az elmúlt napokban mintegy harminc nő, köztük olyan hollywoodi sztárok, mint Angelina Jolie vagy Gwyneth Paltrow, valamint európai színésznők is arról számoltak be a nyilvánosság előtt, hogy Harvey Weinstein szexuálisan zaklatta őket, négy nő pedig nemi erőszakkal is megvádolta a befolyásos hollywoodi producert.

A New York-i és a londoni rendőrség is vizsgálatot indított a felmerült vádak alapján. Franciaországban kezdeményezték, hogy Harvey Weinsteint fosszák meg a Becsületrendtől.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.