A rövidtávfutó magányossága – Bolt dolgozik

  • Szabó Gábor
  • 2013. december 4.

C-közép

Kering egy video a neten, némiképp kapcsolódik az előző bejegyzéshez is, ha másban nem, hát annyiban, hogy Usain Bolt van rajta. Érdemes megnézni, azt hiszem, mindenkinek, akár elejétől a végéig, de időszűkében leginkább az utolsó fél percet vagy inkább negyven másodpercet javaslom. Ritkán látni ugyanis ilyen szintű atlétákat ilyen állapotban.

Közép- és hosszútávfutókat még csak-csak, hiszen náluk a verseny is a halálról szól legtöbbször, arról, hogy ki mennyire tudja kihajtani magát. Sprinterekről azonban – gyanítom – a legtöbben azt gondolják, hogy az ő életük maga a méznyalás, odamennek, integetnek picit, szaladnak, aztán annyi. Ki gyorsabban, ki lassabban. Ki jobban rajtol, ki kevésbé.

Esetleg néha egy kis kondi, hogy jól mutassanak a tévében.

false

Úgy hiszem, a kívülállók jelentős része meg van róla győződve, hogy sprinternek lenni alapvetően tehetség és dopping kérdése. Hiszen tisztán tíz másodpercen belül futni a száz métert úgysem lehet, akkor meg miről beszélgetünk. Vannak alapvetően fürge emberek, aztán hogy közülük ki végez legelébb, az alapvetően az orvosok dolga. Meg mondjuk a bátorságé. Mármint, hogy ki milyen szert vállal be.

Pedig ez nagyon nincs így. Mint ahogyan az a videóból is kiderül.

Amivel persze nem azt akarnám mondani, hogy minden atléta tiszta lenne, vagy valami hasonlót, és még csak nem is azt, amit általában, hogy annak eldöntésére, ki doppingolt és ki nem, megvannak a megfelelő eszközök és hatóságok, hanem pusztán annyit szeretnék jelezni: néha azért nem árt tudni, hogy valamiféle teljesítmény eléréséhez miféle út vezet, vagy vezethet.

Tudják-e vajon azok az emberek, nemritkán sajtómunkások, akik mondjuk idén a moszkvai világbajnokság után doppingolással vádolták meg Boltot pusztán csak azért, mert szerintük olyan időt, amilyet ő futott, olyan körülmények között, amilyenek ott voltak, nem lehet futni? Szóval tudták-e ők, hogy mondjuk lehet négyszer 150 métertől hányni? Vagy háromszor 200-tól?

Hiszen az olyan rövid! Ők is oly sokszor futnak le például 200 métert. Gyakran már egy kispályás focimeccsen is összehozzák, aprócska sprintekből, még mielőtt nekilátnának a sörnek. Vagy hétvégente, mikor tollasoznak a gyerekkel. És még csak közelében sem voltak a hányingernek.

Szóval az ő kedvükért: nem, Usain nem csapta el a gyomrát, nem buggyant meg a lecsó, amit edzés előtt fél órával leküldött. És nem, nem mozi az egész. Nem a kamera kedvéért dugdossa az ujját a szájába, ilyet az ember színjátszásdiból nem csinál.

Egészen egyszerűen ez egy ilyen játék. Akkor is, ha az ember sokat fut gyorsan, és akkor is, ha kevesebbet még gyorsabban. Sajnálni őket nem kell, tudják, mit miért csinálnak. Azok is, akik csak 10 másodpercig jutnak, és azok is, akik 9,7-ig. Mert ők is így végzik, ne tévedjünk.

Legfeljebb ők nem hánynak, hanem mondjuk sírnak-zokognak egy-egy résztáv után.

De mondom még egyszer, sajnálni nem kell őket.

Csak átgondolni mindezt akkor, amikor megvádoljuk őket valamivel, a tévé előtt ülve a fotelban. Még csak a sört se kell letenni hozzá…

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.