Az Aranylabda csillogásáról

  • Szabó Gábor
  • 2014. január 18.

C-közép

Most, hogy a hétfői Aranylabda-átadással végérvényesen befejeződött a 2013-as kutyaszépségverseny-szezon, talán nem árt, ha szentelünk néhány gondolatot ennek az egész év végi választósdinak. Jó alkalom kínálkozik, hiszen Cé Ronaldo győzelmét követően a hajzselétől kezdve a futógyorsaságon át a cselezőkészségig szóba kerül szinte minden – mintha a foci legalábbis egyéni sportág volna. Vagy az Aranylabda-választás volna a labdarúgás nevű játék valamelyik versenyszáma.

Ez persze rendben is van, hiszen hogyan másként lehetne indokolni azt, ha valaki, aki nem nyert semmit, megelőz valakit, aki megnyert mindent?

Ha kis vér lett volna Ronaldóban, vagy átlátta volna ezt az egészet legalább picikét, akkor azután, hogy kisfiával a karján átvette a trófeát, könnyei között nemcsak a szüleinek köszönte volna meg a segítséget, hanem csapattársainak is.

false

 

Fotó: MTI

Akik miatt nem nyer semmit sem. Mármint semmi mást.

Hiszen hogyan másként fordulhatott volna elő, hogy a csodálatos Real Madrid a világ hivatalosan is legjobb játékosával talán, ha egy teremlabdarúgó-tornát nyert meg tavaly?

De ez mindegy is egyébként, mert nem ez volna a lényeg, az efféle választások sohasem a győztesekről, hanem mindig a vesztesekről szólnak. A győztest lehet indokolni ezzel-azzal, a vesztest már sokkal nehezebb.

Az efféle választások létét pedig gyakorlatilag lehetetlen.

Ribery jó példa erre. És nem azért, mert harmadik lett, hiszen még Messi is megelőzte, hanem azért, mert mégis mit tudott volna tenni, mit kellett volna tennie, hogy nyerjen? Mit tudott volna ennél jobban csinálni? Aki látott Franck Riberyről fotót az Aranylabda-gálán, az eredmény kihirdetését követően, az tudja, mire gondolok. Ha a lógó orr kifejezésnek az ő esetében nem volna alapból illetlen felhangja, akkor most ezt írnám, de így maradjunk annyiban, hogy meglehetősen szomorkás volt.

Aki látott ilyen képet, jó érzéssel nem gondolhatja, hogy ennek az egésznek van értelme. Hiszen ha létezik egy dolog, ami a világ valamennyi élsportolóját egybeforrasztja a búvárúszótól a labdarúgón át a sakknagymesterig, az nem más, mint hogy gyűlölnek veszíteni. Egy élsportoló, pláne egy világklasszis nem indul el egy versenyen, ahol nem nyerhet.

Pláne, ha a legjobb teljesítményével sem nyerhet.

Vagy, ha el is indul, azt saját elhatározásából teszi, ilyen-olyan taktikai megfontolásból, esetlegesen egy távolabbi jó szereplés reményében.

Az Aranylabda-szavazáson ilyen tudomásom szerint nem nagyon fordult még elő.

Nem csak taktikai megfontolás, nevezés se. Elindították, szavaztak róla, ez jött ki. Még azt se lehet mondani, hogy kóklerek és hozzá nem értő senkiháziak szavaztak volna, hiszen mindössze a voksok harmada érkezett újságíróktól. A mozambiki kapitány pedig nyilván elég tudást halmozott fel ahhoz, hogy mondjuk a harmadik helyre sorolja a franciát.

2012-ben nálunk, a mi kis kutyaszépségversenyünkön Pars Krisztián a negyedik helyen végzett. Egy olyan évben, amikor nemcsak olimpiai és Európa-bajnoki címet szerzett, hanem egy híján valamennyi versenyét megnyerte. Ő például mit tudott volna jobban csinálni?

Alig hiszem, hogy ha azon az esős június 5-én a festői Montreuil-sous-Bois-ban megveri Fajdeket, akkor ő lenne az év sportolója. És ha igen, akkor meg újra lehet fogalmazni ezt a mondatot úgy, hogy az alany valamelyik másik londoni bajnokunk.

Az ilyen szintű sportolók győzelemre születtek. Azért ilyen szintű sportolók, és nem mondjuk sportújságírók. Nincs azzal baj, hogy vannak versenyek, amiket egy kalapácsvető nem nyerhet meg, csak ha így van, akkor meg kell őket kérdezni, hogy akarnak-e indulni. És még az is lehet, hogy akarnak majd, hiszen már arra is büszkék, hogy nominálják őket egy díjra.

De az, hogy magukat hozzáértőnek gondoló – többnyire – dilettánsok szavazgatnak világsztárokról, nemritkán személyes szimpátiájuk alapján, majd öltönyfélét öltve magukat ünnepelik általuk...

Nos, az nagyon nincsen rendben.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Önkénytörvény

Jön a Szuverenitásvédelmi Hivatal, és rábök bárkire vagy bármire, újságra, szervezetre, vállalkozásra, aki vagy ami 1.) „külföldről finanszírozott”, és olyan tevékenységet végez, amely 2. a) alkalmas a „közélet befolyásolására” és 2. b) az alaptörvény öt, a tervezetben megjelölt bekezdésében megfogalmazott értékét „sérti, negatív színben tünteti fel, vagy az azok elleni fellépést támogatja”.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

„Erdélyi magyarként ideje elszakadni attól a hagy­mázas úttól, amelyen Magyarország masírozik”

A román elnökválasztás második fordulójában sikerült fordítania a függetlenként indult Nicuşor Dannak az első fordulóban az élen végzett szélsőjobboldali George Simionnal szemben. Az elképesztő fordításról, a kiugró részvételi arányról és Orbán Viktor zavarórepüléséről is beszélgettünk Eckstein-Kovács Péter egykori kisebbségügyi miniszterrel.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.