Ezüst, arany, patina – New York és a Merkelek

  • Szabó Gábor
  • 2013. november 4.

C-közép

Tegnapelőtt különleges, mondhatnám rendhagyó maratonit futottak New Yorkban. Nem azért, mert 42 esztendő után a tavalyit nem tudták megrendezni a Sandy hurrikán miatt.

Minden sportágnak megvan a maga kiemelt versenye; nem olimpiai, nem világ- vagy Európa-bajnokság, de ha megnyeri valaki, többet ér el, mintha csak nyerne valamit. Olyan is van, hogy ez a győzelem néha többet ér, mintha valaki vb-t vagy Eb-t nyerne. Az olimpia nyilván határeset, de  alighanem minden teniszező azt választaná, hogy wimbledoni bajnok szeretne lenni, mintsem hogy olimpiai bajnok.

Persze, ha választhatna.

Alpesi síben például Kitzbühelben nyerni bőven felér egy világbajnoksággal. Hogy messzire ne menjünk, a nemrégiben visszavonult Dider Cuche mindössze – és itt most szándékosan nem raktam egy idézőjelet, hiszen egy svájci sízőről van szó –, szóval mindössze egy világbajnoki címet szerzett, de mégis a legnagyobb bajnokok között tartja nyilván mindenki, pusztán azért, mert egyedülálló módon öt alkalommal is megnyerte a Hahnenkammrennent. Illetve az ottani lesiklást, ami eredetileg nem a Hahnenkammrennen van, de ebbe most ilyen mélyen ne menjünk bele.

false

 

A lényeg, hogy New York a maratoni futóknak jelenti ugyanezt, alighanem. Annak ellenére, hogy az elmúlt két évtizedben egyre-másra nőttek ki az irgalmatlan méretű városi maratonik, nemritkán 30-40 ezer célba érkezővel. És annak ellenére is, hogy manapság a világ leggyorsabb maratoniját többnyire Berlinben futják, illetve, hogy a tavaszi londoni verseny már nagyobb költségvetésű és ezért általában erősebb mezőnyű – jövőre például Londonban debütál a távon Mo Farah, aki tavaly az olimpián és idén a világbajnokságon is megnyerte a nem csak az 5, de a 10 ezer métert is. Továbbá bizonyára ott lesz majd az a Wilson Kipsang is, aki nemrégiben Berlinben megdöntötte a világrekordot, immáron a 2 óra 3 percet közelítve, valamint az a Geoffrey Mutai is, aki két éve Bostonban a világ valaha mért leggyorsabb maratoniját futotta (ami azért nem lehet világcsúcs, mert többek között a pálya lejtése ott nagyobb a megengedettnél). És aki pont most vasárnap védte meg címét New Yorkban, s pont a fent felsoroltak miatt aligha cserélné el e győzelmét, mondjuk a tavaszira. Hiába érne többet az a londoni elsőség, pusztán szakmai szempontból. Már persze ha a szakmaiság főbb ismérveinek csupán egy mezőny erősségét, a győztes időt vagy mondjuk a legjobb öt idejének átlagát tekintjük. A patinát valahogy nem könnyű e közé sorolni, pedig nagyon nem ártana, hiszen ha azt vizsgáljuk, mitől több Wimbledon a US Opennél vagy Kitzbühel Val D’Isernél, vagy New York Londonnál, akkor elég nehéz ezt a jelzőt megkerülni. Még akkor is, ha például szignifikáns különbség gyakran nincs is a versenyek kora között, de hát a patina sem pusztán csak a kort jelenti. Sőt, talán akkor kerülünk igazán közel a megoldáshoz, ha oda lyukadunk ki, hogy az igazán nagy versenyek annyival többek kortársaiknál, amennyitől a régi patinássá válik. A tejszínhabos epertől, a győztesek nevére keresztelt gondoláktól, a Central Park-i befutóktól. Valahogy ezeken a versenyeken picit több minden szól a hagyományokról, a múltról, noha ugyanúgy lépést tartanak a technika vívmányaival, mint bárhol máshol a világon.

Tegnapelőtt mégis különleges, mondhatnám rendhagyó maratonit futottak New Yorkban. Nem azért, mert 42 esztendő után a tavalyit nem tudták megrendezni a Sandy hurrikán miatt, hanem azért, mert idén tavasszal egy szörnyű merénylet árnyékolta be a bostoni versenyt, ami egyébiránt a világ legrégebbi maratoni futóversenye.

Az volt a szervezők és a rendőrség feladata, hogy biztosítson egy olyan versenyt, ahol majdnem 50 ezren futnak, és ahol több mint kétmillióan szurkolnak egy 42 kilométer hosszú út két oldalán. Mission: Impossible első ránézésre… Meg harmadikra is.

A New York-iak mindenesetre arra jutottak, hogy egy futó sem vihetett be egy liternél több folyadékot a rajtterületre, senki sem futhatott hátizsákkal és maszkban (manapság már sokan visznek magukkal frissítőt, külön erre a célra tervezett hátizsákban). Minden táskát átvizsgáltak, a nézők nem mehettek a pálya közelébe, ha egy retikülnél nagyobb valami volt náluk, s négy (4!) futóra jutott egy rendező, de bevetettek még 2000 rejtett kamerát is a már meglévő 6000 mellé.

Így sikerült.

Mármint publikusan így sikerült, hiszen a mezőnyben volt négy Merkel nevű is.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.