Mészöly Kálmán a hétvégén átadott egy új pályát Újszentivánon, s nem volt rest adni egy rövidke interjút is a szegedma.hu-nak. Azok, kik úgy gondolják, van még remény, lehet még magyar futball, az interjút elolvashatják: itt. De tán azoknak is érdemes odakattintani, akik meg vannak győződve az ellenkezőjéről, mert szűk ötszáz szóból még sosem derült ki jobban, hogy miért tartunk itt, hogyan kerültünk ide, s hogy még meddig maradunk. Mert ha bárki Mészöly iránymutatásait követné, akkor a válasz rövid lenne és tömör: mindörökké.
| ||
Mindörökké itt maradunk, és csak azért nem lejjebb, mert olyan már aligha van. Hiszen tízet azért már csak nem kaphatunk.
Mészöly három kérdésre válaszolt mindössze, de mégis megtudtuk, hogy Szalai Ádám saját magáról állított ki bizonyítványt, amellett pedig egy szürke eminenciás, s azt is, hogy a magyar válogatottnak feltétlen magyar kapitányra volna szüksége, mert ami a görögöknél Rehagellel működött, az nálunk nem életképes, legfőképpen pedig azt, hogy az ő generációja még oda tudta tenni magát.
Ami a kapitánykérdést illeti, alighanem tisztességesebb lett volna, ha rögtön név szerint ajánlja a szövetségi vezetők figyelmébe a saját fiát, bár lehet, hogy ez már korábban megtörtént, így csak a szélesebb közvélemény informálása maradt a hétvégére. Mindegy is.
Ha egy apa a fia sorsát próbálja egyengetni, az természetesnek mondható, noha néha némi önmérséklet azért nyilván nem árt. Ellenben ennél komolyabb indokot arra, hogy mégis miért is gondolja úgy, hogy a magyar edzők közül kéne válogatni, nem nagyon találhatunk. Némi túlzással, aki nyert már magyar bajnokságot az elmúlt 25 évben, az mind megpróbálta már, bizonyítván ezzel, hogy a magyar bajnokság megnyerése ilyen szempontból sem jelent semmit. Mint ahogyan – gyanítom – néhány más, mondjuk így: sportszakmai szempontból sem.
Mivel pedig olyan edzőnk szintén nem volt az elmúlt negyed században, aki bárhol külföldön elért volna bármit, így maradnak azok, akik, ha mást nem tudnak felmutatni, legalább külföldön születtek. Közülük viszont én azért olyat választanék, aki már sikeres volt, de lehet, hogy ez pusztán perverzió.
Ami Szalai Ádámot, illetve a magáról kiállított bizonyítványt illeti, ott azért nem árt picit messzebbről indulni. Hiszen ha valaki, Mészöly aztán tudja, hogyan kell egy bizonyítványt kiállítani. Gondoljunk csak A Filmre vagy a sikertelen Eb-pályázatot követő reptéri performanszra, esetleg az elhíresült elszólásra a Sport Tv-ben, miszerint néhányan alig jöttek le a fáról Afrikában, máris itt játszanak nálunk az NB I-ben.
Ha Mészöly azt mondja, hogy Szalai Ádám magáról állított ki bizonyítványt, annak súlya van.
Ha van egy gondolat, amivel egyet lehet érteni a beszélgetésből, akkor az az, amikor Mészöly azon értetlenkedik, hogy miért játszhatott Szalai Andorra ellen. De tán nem tévedünk, ha azt mondjuk, aligha ez volt a legfontosabb. Hanem az, hogy egy kétségtelenül jelentős, majd’ 20 perces monológból a magyar futball 45 évének megkerülhetetlen figurája ilyen látványosan nem ért egy árva szót sem. Igaz, ugyanígy nem értettek semmit a helyszínen lévő újságírók sem, kiknek a kérdései nagyjából a mészölyi nívót súrolták, bár ez most mellékszál. Mészöly előtt két út állt volna: vagy megvédi magát, a generációját, a közeget, amiben élt, dolgozott vagy legalább úgy csinált, vagy pedig elismeri Szalai igazát. Azt, hogy ez a közeg egy fertő.
De az, hogy te, öcsém, egy nímand vagy a Dzsudzsákkal együtt, mégis milyen jól élsz, bezzeg mi, akik pedig hogy oda tudtuk tenni magunkat… nos, ez mosolyogtató; illetve mosolyogtató lenne, ha egy nímand mondta volna.
Így viszont csak előrevetíti a jövőt.
