Az, hogy legtöbbször valaminek a hiánya mutatja meg annak a bizonyos valaminek az igazi értékét, jelentős közhely. Ilyenkor, az olimpiák végeztével pedig pláne az, de ettől még persze sokszor hallható/olvasható.
Vagy épp ezért. Mióta az eszemet tudom, minden olimpia végeztével mindenki ürességről beszélt, meg arról, hogy már holnap hiányozni fognak a versenyek. Olyan szinten hozzátartoznak ezek az olimpiákhoz, mint a színpompás megnyitók, ahol a rendezők természetesen nagyon kitesznek magukért. Én azonban most egy egészen másfajta hiányról szeretnék írni. Arról a hiányról, ami nem így, a játékok után, hanem inkább a játékok alatt jelentkezett. Arról a hiányról, melyről már az olimpia előtt írtam ezeken a hasábokon, és beszéltem ott, ahol megkérdeztek. Mondjuk itt, illetve itt. Így három hét múltán itt volna az ideje, hogy összegezzük a tanulságokat, annál is inkább, mert mint azt már korábban megírtam, a következő nyári olimpia Rióban is hasonló lesz televíziós szempontból.
Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, tegnap Szocsiban összegzésféleképpen úgy nyilatkozott, hogy televíziós szempontból a NOB sikeresnek értékeli az olimpiát (mint ahogyan minden más egyéb szempontból is), hiszen a nézőszám növekedett. Akadtak olyan közvetítések, melyeket kétszer annyian néztek, mint négy évvel korábban Vancouverből. Számokkal ugyan nem szerencsés vitatkozni, de annyit hozzátennék, hogy az efféle összehasonlításokkal mi itt, a Eurosportnál óvatosan szoktunk bánni. Már csak azért is, mert balgaság ugyanattól az eseménytől hasonló nézettséget várni, ha merőben más időzónában rendezik azt. A téli sportok fő piaca Európa, és Szocsiban mindössze három órával van több, mint minálunk. Tehát, ha egy német néző reggel nyolckor bekapcsolta a ZDF-et vagy az ARD-t (melyik nap melyiket), este tízig olimpiázhatott. Ugyanezt megtehette persze Vancouver idején is, csak akkor este hétkor kezdődött a móka és tartott, mondjuk reggel nyolcig.
| ||
Lehet hátradőlni és azt gondolni, hogy a mostani adatok egyértelműen igazolják az új értékesítési rendszer sikerességét, csak nem biztos, hogy érdemes. Vagy ha ezt teszik, akkor majd jön egy jelentősebb pofon Pjongcsang idején.
Aki viszont előrelátó, az ilyenkor előveszi inkább a torinói számokat. Azokról nem hallottunk még…
Ami viszont egyértelműnek tűnik az új értékesítési rendszerben, hogy a Eurosport kiválásával azok, akik magára az olimpiára kíváncsiak, szemben mondjuk saját nemzetük sportolóival, azok egyértelműen az internetre szorultak. Szerencsésebb fejlődésű országokban ezt megtehették a jogtulajdonos oldalán, ahol általában mind a négy feed (vonal) elérhető volt, ami Szocsiból érkezett. De azok, akik némiképp elmaradottabb országokban érdeklődnek mondjuk a sífutás iránt, kénytelenek voltak streamek után vadászni, ha feltétlen kíváncsiak voltak mondjuk a sprintverseny döntőjére. Még akkor is, ha ezek a streamek legtöbbször nem éppen HD minőségűek, és többnyire illegálisak. A komoly probléma mégis az, hogy a sífutás, illetve a hagyományos téli sportok rajongóinak átlagéletkora rohamosan nő, így közöttük, illetve a streamelők között nem könnyű megtalálni a közös halmazt. Vagy meg lehet éppen, csak nem lesznek benne túl sokan – így gyakorlatilag kódolva van a nézők elvesztése.
A fiatalokkal nincs ilyen probléma, azt gondolom, Shaun White vereségét a félcsőben szerintem szinte ugyanannyian láthatták a tévében, mint mondjuk telefonon vagy valamiféle mobileszközön. Ennek a generációnak az, hogy valami nincs benne a televízióban, nem igazán okoz problémát.
Megtalálják másutt.
Azzal, hogy Magyarországon történetesen át lehetett még kapcsolni az olimpia idején mondjuk a már említett ZDF-re, most ne foglalkozzunk. Ilyennek nem szabadott volna előfordulnia. Az, hogy előfordult, az a piaci szereplők rutintalanságából ered. Abból, hogy nem tudták, hogyan reagáljanak erre a helyzetre, mit tegyenek, hogy érvényesítsék a jogaikat. Normális esetben Rió idején ilyen már biztosan nem lesz. Merthogy mindenütt a világon exkluzív jogokat értékesített a NOB.
Ezzel egyébként, mint már említettem, előtérbe kerültek a „nemzeti” olimpiák, ha szigorúan csak arra a dobozra gondolunk, amit egykoron televíziónak hívtunk. Ami csak azért érdekes, mert ha a sportot globálisan szemléljük, pont az ellenkezője figyelhető meg. Nemcsak azért vannak nálunk mondjuk Barcelona-drukkerek, mert nincsen épkézláb futballunk, hanem azért is, mert amit csinálnak, az szerethető és eladható. Ugyanúgy szerethető Skóciában, mint Balmazújvárosban, ha az ember kizárólag a sportélményre kíváncsi. És mivel kismillió sporttelevízió van már a világon, ezért az eladhatósággal sincsenek problémák. És ez nemcsak csapatokra, sportolókra igaz, hanem sportágakra is. Ma már néznek, sőt játsszák Európa-szerte a curlinget, noha tíz éve azt se tudta senki, hogy mi az. Ma már komoly rajongótábora van Magyarországon a síugrásnak és a biatlonnak, noha épkézláb versenyzőnk Panyik János óta egyik sportágban sem volt. És Panyik világbajnoki tizedik helyének is már 17 éve (Brezno-Osrblie, 1997).
A sport az elmúlt évtizedekben nemzeti volta mellett nemzetközivé is vált. Jelenleg viszont úgy tűnik, hogy akiket inkább egy sportág érdekel, mint az, hogy szorítson éppen az övéiért a negyeddöntőben, az olimpián, az ebben a rendszerben nem nagyon fogja megtalálni a számítását. És ez nem azért van, mert a Magyar Televízió sokak szerint keveset mutatott meg a téli olimpiából, a helyzet pontosan ugyanez lesz majd Rió idején is, amikor a mostaninak a sokszorosa lesz a műsoridő.
De azt a dilemmát, hogy most akkor mi menjen élőben, a mi fiunk vagy a férfi 10 000 méter, azt a nagyobb műsoridő sem oldja majd meg. Azt csak több csatorna tudná.
De azt elvárni, hogy egy köztévé több csatornáját egyszerre az olimpiának szentelje, talán túlzás volna. Olyan túlzás, mint az, hogy az Indexen Szocsi idején azt reklamálták, hogy miért nem megy az északi összetett csapatverseny élőben a híradó helyett.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a hasonló reklamációk java része ne lett volna éppen jogos. Mint ahogyan említettem, ez az olimpia a hiányról szólt többek között. Arról a hiányról is például, amit a mindössze 150 órás közvetítés okozott. Viszont ez a hiány bizonyította be talán egyszer és mindenkorra, hogy a magyar emberek ugyanúgy kíváncsiak a téli olimpiára, mint a nyárira. Ugyanúgy szeretik ezeket a sportágakat, ha nem jobban, mint mondjuk a birkózást vagy a cselgáncsot. És ez a hiány, a reklamációk sokasága teszi talán lehetővé, hogy még egyszer ne fordulhasson elő ilyen.
Hogy a magyar sport évtizedek óta fennálló féloldalassága megszűnjön. Vagy ha nem is fog megszűnni sohasem, de legalább kezdjen helyrebillenni.
Persze a történetben Miklós Editnek és páratlan hetedik helyének is van némi szerepe.
De róla majd legközelebb.
Meglepne azonban, ha a hiány szó nem szerepelne abban a bejegyzésben is…
