Kinek a veresége? – Vidd haza Amszterdamot!

  • Szabó Gábor
  • 2013. október 14.

C-közép

A magyar futball és a közbeszéd immár a pénteki csúfos vereség felelőseit keresi. Attól félünk, hogy megtaláltuk őket.

Nem lenne túl nagy kunszt és legfőképp nem volna elegáns, így pár nappal az 1-8 (vagy 8-1, kinek hogy nem tetszik) után belerúgni még egy jó nagyot azokba, akik ott voltak pénteken Amszterdamban, és voltak oly szerencsétlenek, hogy pályára is kellett lépniük. Az sem jogosítana fel semmi ilyesmire, (sőt) hogy mi bizony már előre megmondtuk. Az érintettek pillanatnyilag védekezésre képtelenek, mivel az ország java része már a nyilvános megkövezést is szerény büntetésnek gondolná, a konszenzus valahol a kerékbetörés környékén látszik körvonalazódni.

Hiszen a fiúk szégyent hoztak Magyarországra – ezt kortól, nemtől, bélyeggyűjtemény méretétől, politikai hovatartozástól függetlenül mindenki tényként könyveli el. Pedig nincs így.

Nyilván nem a szégyen hibázik, mert az megvan/megvolt, kár is volna vitát nyitni róla. Hanem az, hogy hozták. A gond a személyraggal volna. És nem azért, mert mi ugye győzünk, kikapni viszont már ők kapnak ki, legyen szó akár labdarúgóról, akár kézilabdázóról, akár üvegfúvóról.

A probléma most ennél sokkal mélyebb.

Lehet persze úgy gondolni, hogy pénteken Amszterdamban alávaló, munkakerülő, ingyenélő senkiháziak léptek pályára, akik megalázó vereséget szenvedtek inkább, mintsem hogy kihajtsák magukat és összekócolják frissen belőtt sérójukat, csak nem érdemes.

Pénteken Amszterdamban ugyanis mi léptünk pályára. Azok közülünk, akik ezt a futball nevű játékot a legmagasabb szinten űzik. Jó, nyilván voltak néhányan, akik ilyen-olyan okból éppen nem álltak a kapitány rendelkezésére, de ez most nem igazán fontos. Nem tartozik a lényeghez. A lényeg ugyanis az, hogy pillanatnyilag nem akad közülünk senki, aki ki tudott volna nevelni legalább egy nemzetközi szintű balbunkót. És erről aligha Guzmics vagy Devecseri tehet. Őket csak szánja az ember meg szégyelli magát helyettük, mint mondjuk a színész helyett, aki éppen belesült a szövegébe.

Ez a vereség nem pusztán azoké, akik elszenvedték vagy nem pusztán a szűken vett közegé, vagy azoké, akik bármilyen formában közreműködtek abban, hogy ez a bizonyos közeg ilyen mélyre süllyedhetett. Ez a vereség mindannyiunké. Hiszen azt, hogy ez a közeg ilyen mélyre süllyed, azt látta, láthatta az elmúlt húsz-harminc évben mindenki. Csak nem tett vagy nem tudott ellene tenni semmit.

Ezért kaptunk ki mi így mindannyian magyarok, pénteken, de nagyon.

Figyelmébe ajánljuk

A hatalom lába

A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.

Akarsz-e?

Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.

Innen nézve

  • Pálos György

A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.

Bársonyos halálvágy

A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.

Szlava Ukraini!

Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.

Rész és egész

  • Molnár T. Eszter

A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?