Mit akarhat Đoković Boris Beckertől?

  • Szabó Gábor
  • 2013. december 28.

C-közép

Đoković szerződtethetett volna egy edzőt is

Talán valamikor a US Open után lehettünk, amikor egy szerb kollégám, aki saját bevallása szerint – igen közeli barátságban áll a Đoković famíliával, azt mesélte, hogy a szülők elég rendesen ki vannak bukva Novak barátnőjére, Jelena Risticre, sőt egyértelműen őt okolják Đoković mérsékeltebb sikereiért. Túl sok a fény, a pompa – mondják, ami elvonja a figyelmet a játékról. Egyszer egy filmpremier Cannes-ban, másszor egy jótékonysági rendezvény, mondjuk New Yorkban, legyen mi csillogjon, illetve legyen vörös szőnyeg. Tekintve, hogy Novak azokban a napokban jegyezte el Jelenát, nem nagyon láttam a probléma gyors megoldásának lehetőségét, sőt, hogy őszinte legyek, önmagát a problémát se nagyon. Így inkább utóbbira építettem válaszom.

Azt nem említettem, hogy a „tenisz”-apukáknál talán csak a „műkorcsolyázó”-anyukák szörnyebbek, és hogy Đoković papa szerintem még közöttük is vitathatatlan championnak számít. (Elég legyen talán annyi, hogy egy alkalommal még maga Roger Federer is kénytelen volt kiszólni és csöndre inteni őt, pedig ha valaki, akkor a svájci nem igazán szokott kommunikálni meccs közben a nézőkkel. Pláne nem az ellenfél papájával.)

Szóval én inkább azt próbáltam kibogozni, hogy mégis miféle mérsékeltebb sikerekről beszélnek, hiszen az, hogy valakinél mondjuk Rafael Nadal jobb egy évben, az azért benne van a pakliban. Novak nyert egy Grand Slamet, játszott két döntőt és kezében volt a Nadal elleni Roland Garros-elődöntő is, csak egy lecsapás után beleesett a hálóba, melynek következtében bukta a pontot, majd a szerváját, végül a meccset is.

Ilyen ebben a sportágban előfordul. Mérsékelt sikerekről ilyen évben beszélni nem illendő, pláne akkor, ha nemcsak Nadal, hanem Federer és Murray is pályán van.

Novak azután elkezdett nyerni, onnantól kezdve már ki sem kapott többet, én pedig egyre délcegebben húztam ki magam. Nekem volt igazam. Pedig a saját bevallásom szerint sem ápolok semmiféle viszonyt a Đoković famíliával.

És így is éreztem egészen az elmúlt hét végéig. Még azt sem gondolom, hogy akkor bizonytalanodtam el picit, amikor bejelentette, hogy a jövő évben Boris Becker csatlakozik a csapatukhoz vezetőedzőként. Novak edzője ugyan 2006 óta Marian Vajda, és a közvélekedés szerint neki köszönheti azt, hogy egy tehetséges, ámde fizikálisan sebezhető teniszezőből az lett, aki, mégis időről időre feltűnt mellette néhány szaktanácsadó. Hol Tod Martin, hol Wojtek Fibak, mikor ki. Első lendülettel csak legyintettem, ez is majd tart egy darabig, aztán néhány hónap múltán megy majd minden a maga útján.

false


Aztán utánaolvasva a kérdésnek, elbizonytalanodtam. Kiderült ugyanis, hogy a sportszakmai indokot senki sem érti. Azt, hogy mégis mit akar Novak Đoković Boris Beckertől? Az egy dolog, hogy a sajtóközlemény szerint Vajda több időt szeretett volna a családjával tölteni és csak évi pár tornát vállalt, de ettől még Đoković szerződtethetett volna akár egy edzőt is. A világ mértékadó lapjainak szakújságírói ma két dologban értenek egyet, és itt kanyarodunk vissza Jelena Ristichez, szerb kollégámhoz, és ahhoz, hogy kettőnk közül mégis kinek van igaza.

Az egyik, hogy Becker leigazolása lutri, hiszen sosem dolgozott korábban edzőként. Visszavonulása óta legközvetlenebb kapcsolata az volt a játékkal, hogy az elmúlt években kommentátorként dolgozott a BBC-nél és a Skynál. A másik, hogy Becker leigazolásának egyetlen lehetséges magyarázata, hogy Novak azt a figyelemdeficitet – már ha létezik ilyen szó – próbálja pótolni, mely most már lassan három éve gyötri. Tudniillik, hiába nyeri halomra magát, népszerűségben, rá irányuló médiafigyelemben Roger Federer és Rafael Nadal nyomába se ér.

Más kérdés, hogy az eredmény ebből a szempontból is legalábbis kérdéses. Hiszen bár Becker meghatározó játékos volt a maga idejében, sőt a németországi teniszboom kirobbantója, aki olyanokat fertőzött meg tenisszel a nyolcvanas évek végén, akik addig nem igazán foglalkoztak a sportággal. Csak hát azok az emberek manapság úgy negyvenesztendősek, és már rég letették a voksukat valamelyik oldalon.

Mármint vagy Federer, vagy Nadal oldalán. Ráadásul, alighanem mindkét tábor számára a másik a második választás, ha esetleg az ő kedvencük épp nem játszik vagy már kiesett, esetleg majd visszavonul. Đoković e tekintetben örökre harmadik marad, ha tetszik neki, ha nem.

Akár fricskának is tekinthetnénk, pedig nem az, hogy Federer bejelentette, hogy az Australian Opentől Becker talán legnagyobb ellenfele, Stefan Edberg csatlakozik majd a stábjához. Edberg volt Federer példaképe, karácsony előtt már készültek együtt egy hetet, és mivel ősszel szakított Paul Annacone-nal, így edző nélkül volt. Nagyjából mindenki sejtette, hogy ez lesz a dolog vége. És bár Edberg sem volt soha edző, sőt saját bevallása szerint senki más kedvéért nem is lett volna az, a svájci döntése mellett teljesen világos teniszszakmai magyarázat sejlik fel. Edberg volt ugyanis talán az utolsó olyan teniszező, aki egy konzekvens szerva-röpte játékkal, annak minden előnyével és hátrányával, igazán messze jutott. (Jó, persze, ott volt Rafter és Ivanišević is – de ők azért nem teljesen ugyanaz a szint.)

Rogernek pedig így pályafutása vége felé kocogva, feltehetően egyre inkább efféle tanácsokra van szüksége.

Valahogy le kéne rövidíteni azokat a labdameneteket.

Nem úgy, mint Novak Đokovićnak.

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Vörösök, proletárok

Annak a fényében, hogy 1990 előtt a párt történetével kizárólag az erre a feladatra delegált MSZMP Párttörténeti Intézet foglalkozott, talán nem meglepő, hogy a kiváló történésznek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatójának most megjelent munkája az első nem „belülről” érkezett összefoglaló a kommunista eszme és gyakorlat sajátos magyarországi karrierjéről.

Itt a norma

Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.

Járványkezelés 2.

Az Aphthovirus nemzetségbe tartozó FMDV vírus által terjesztett ragály, amely még március elején ütötte fel fejét egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, olyan országot talált telibe, amelyben nemcsak a beteg embernek, de a beteg állatnak sem könnyű a túlélés.

„Kiásni a dinoszauruszt”

Az Anya csak egy van című monodrámájáért Antistigma-díjat kapott, amelyet azoknak a művészeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek azért, hogy egy-egy mentális problémát kevesebb előítélet övezzen. Ennek kapcsán a tabuk ledöntéséről, a problémák kimondásának fontosságáról és a színház erejéről beszélgettünk.

Apja lánya

Míg Jean-Marie Le Pent, a Nemzeti Front (NF) alapító atyját 1998-ban, nagyjából hasonló ügyben, mindössze egy évre tiltották el a közügyektől, lányát – igaz, egyelőre nem jogerősen, de azonnali hatállyal – rögtön ötre. Marine Le Pen hiába igyekszik középre pozicionálni pártját és önmagát, akárcsak apja, ő is törvénysértés és képmutatás között keresi a hatalomhoz vezető utat.

Gyávák legyünk vagy szabadok

Hivatalba lépése óta a Donald Trump-adminisztráció vámok sorát vezette be – hivatalosan az Egyesült Államok gazdasági és nemzetbiztonságának megerősítésére. Az efféle lépések sikere és megalapozottsága legalábbis kétséges.

Amerikai álom

Orbán Viktor nagy reményeket fűzött Donald Trump elnökségéhez, ám úgy tűnik, Trumpnak egyelőre elegendő annyi, hogy az EU-ban Magyarország tüske legyen a köröm alatt. Ezen a Danube Institute, a Mathias Corvinus Collegium, a CPAC Hungary kiterjedt, drága kapcsolati hálója sem változtat.