Június 12-én Moszkvában megalakult a Népfront Oroszországért nevű mozgalom. A rendezvény Vlagyimir Putyin beszédével kezdődött, s ezt követően az államfőt meg is választották azonnal a szervezet elnökének. Az esemény felkeltette a média és a külföldi elemzők figyelmét: gyors latolgatás indult, vajon mi lehet a Kreml célja egy efféle szervezettel? Esetleg ugyanazt a szerepet szánná neki, amit a korábbi, szovjet rendszer szánt az egykori kelet-európai népfrontoknak? Vagyis hogy az egység látszatát keltsék egy olyan időszakban, amikor épp az egységgel vannak a legnagyobb problémák.
A hivatalos nyilatkozatok szerint az intézmény dolga az lenne, hogy még idejekorán felhívja a legfelső vezetés figyelmét azokra a gondokra, melyek leginkább foglalkoztatják a lakosságot, és javasolnia, megterveznie kell majd olyan intézkedéseket, amelyek orvosolhatják a problémákat.
De hát – teszik fel a kérdést sokan – vajon nem pont ez lenne a feladata magának a Kremlnek, a minisztériumoknak, az Állami Dumának?
Sokkal valószínűbb, hogy Putyin – szembesülve a politikájával kapcsolatos kritikákkal – igyekszik egy olyan mesterséges civil társadalmat létrehozni, amely egyrészt lojális lenne hozzá, másrészt azt a benyomást keltené, hogy széles tömegek állnak mögötte, ráadásul a választási időszakokban képes lenne olyanokat is elérni, akikre a politikának nincs vagy csak csekély a befolyása. A Népfront Oroszországért amolyan békemenetekre idomított CÖF-ként fog működni; tagjait könnyű lesz elérni, hatékonyan mozgósítani. A Kremlnek nem kell tartania attól, hogy tagjai eredeti ötletekkel állnak elő, de parancsra majd mindent teljesítenek. Mi több, nagy valószínűséggel a kormánypárt e szervezet tagságából válogathatja ki eljövendő képviselőjelöltjeit, akiket előbb e mozgalmi életben próbálnak majd ki, itt versenyeztetik őket, s eközben próbára tehetik lojalitásukat is. Történt már ilyen másutt is; magyar fülnek ismerős a történet.
Olyannyira, hogy e népfrontnak volt egy előszervezete, az Összoroszországi Népfront, amely pont úgy működött, mint a polgári körök, csak némileg centralizáltabb formában. Az új szervezetben – minden jel szerint – e gyakorlat most teljesen CÖF-ös átalakuláson megy át, jelezve: a posztszovjet térség, melynek Magyarország immáron – unió ide, NATO oda – részévé kezd válni, azonos logika alapján működik. Ami összetartozott, az most ismét összenő.
Putyin, okulva a 2011–2012-es évek parlamenti, majd elnökválasztási kampányai alatti és utáni nagy demonstrációkból, amikor az utcákat az ellenzék dominálta, és a kormány mellett csak a 2005-ben létrehozott hivatalos ifjúsági szervezet – a kissé jobbikos, kissé 64 vármegyés Nasi (Наши) – tüntetett (tagjait sokan el is nevezték rögtön az igen áthallásos nasisztinak (нашисты), a jelek szerint azt tervezi, hogy az új népfront révén megmutathatja majd erejét az utcákon is.
A június 12-i rendezvény ehhez a megfelelő lelkesedést messzemenően produkálta: Putyint olyan ütemes taps és „spontán” ováció fogadta, majd búcsúztatta, amelyhez hasonlót egyébként sokszor láthattak, tapasztalhattak az éltesebb orosz generációk.
