Cameron gratulál Orbánnak

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. május 5.

Diplomáciai jegyzet

Azzal tulajdonképpen mindenki tisztában van, hogy a választási győzteseknek küldött gratulációk túl sokat nem jelentenek. Merő udvariassági szokás ez, sokszor formális. Demokratikus partnerek között azért van személyes tartalma is. Politikai üzenete viszont csak akkor, ha elmarad.

Persze azokban a rendszerekben, amelyek alapvetően a hazugságra építenek, felértékelődik az efféle gesztus, egyben ki is jelöli azon csoportok körét, melynek tagjai összetartanak, illetve amelyek különösebben nem szívelik egymást. De még ebben a világban sem feltétlenül reagálnak egyformán az érintettek.

Szép volt, barátocskám!

Szép volt, barátocskám!

Fotó: MTI/EPA

Bár a Szovjetunió idején az ottani sajtó zászlóshajója, a Pravda (Правда) mindig közölte a baráti államok gratulációit, a csatlós országokban ez nem mindenütt maradt divat. A 70-es évektől kezdve ez a gyakorlat csak a Balkánon érhető tetten, ahol a jugoszláv Borba (Борба), a bolgár Rabotnicseszko Delo (Работническо дело), vagy a román Scînteia mindent megtett, hogy olvasóik maradéktalanul értesüljenek pártjuk és első titkáruk megdicsőüléséről.

A 80-as években a román sajtó volt e tekintetben a legviccesebb. Nicolae Ceauşescuval ekkor már csak a nemzetközi élet olyan kiválóságai fogtak kezet, mint a kannibál Jean-Bédel Bokassa közép-afrikai, Idi Amin Dada ugandai, Robert Mugabe zimbabwei diktátor, esetleg Khomeini ajatollah, és persze Kim Ir Szen, a távoli és vonzó Észak-Koreából. Az ő üdvözlő távirataikkal volt tele a Scînteia éveken át. Egy esetben – ez még 1974-ben történt – Salvador Dalí is elküldte üdvözletét, ami gyorsan meg is jelent, hogy aztán a fél világ ezen röhögjön: a festő szavainak megvető gúnyát ugyanis Ceauşescu talpnyalói nem hallották ki a szövegből.

Valahogy így van ez Orbán Viktorral is. A Helmut Kohltól eredeztetett, még április 6-át megelőzően érkezett, személyes hangvételű levél után mindenki azt latolgatta, kik nem nyilvánítják majd ki örömüket a Fidesz újabb „történelmi győzelme” láttán. Bizony a lista, aminek élén Barack Obama áll, hosszabb és jelentősebb, mint a gratulálóké, igaz, ez utóbbiak között ott van Vlagyimir Putyin, de ennek a Fidesz aligha örülhet maradéktalanul. Különösen mostanában. Európa jelentékeny államfői némák maradtak és félrenéztek.

E téren jószerével az egyetlen kivétel David Cameron bit miniszterelnök, akit Orbánnal közös unióellenességük tart egyelőre szövetségben. Ő volt az egyetlen – igaz, némi huzavona és tétovázás után –, aki a választásokat megelőzően (2013 októberében) fogadta Orbánt, de arra már nem volt hajlandó, amit a Fidesz nagyon szeretett volna, hogy maga jöjjön Budapestre. Orbán londoni útján egyébként az ottani konzervatív sajtó fanyalgott a leginkább.

Az viszont kétségtelen, április 15-i keltezéssel Cameron elküldte Orbánnak írt levelét. Ebben ekként fogalmaz: „Kedves Viktor, azért írok, hogy gratuláljak neked Magyarország miniszterelnökévé történő, történelmi újraválasztásod alkalmából.” Ám kisvártatva feltűnik egy bekezdés, amiben a brit miniszterelnök már egészen más hangot üt meg:

„Azonban, Magyarország barátjaként, nem kerülték el figyelmemet azok az aggodalmak sem, amelyeket az EBESZ-nek a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) által készített előzetes jelentése tartalmaz a magyarországi választásokról. Mi itt, az Egyesült Királyságban, igen sokat tanultunk a 2010-es angliai általános választásokról készített ODIHR-jelentésből, és nincs kétségem, te is konstruktív elkötelezettséggel fogadod majd észrevételeiket.”

Mint ismeretes, az EBESZ megfigyelői az idei magyarországi parlamenti választásokon alkalmazott szabályokat és a kampány több elemét sem tartották tisztességesnek, a médiamegjelenések és a finanszírozás szempontjából pedig botrányosan egyenlőtlennek nevezték a kormány által folytatott gyakorlatot.

A maga kifinomult diplomáciai nyelvén a brit miniszterelnök nem mondott mást, mint amit az EBESZ. Olvasva a levelet, Orbánnak alighanem eszébe juthatott: meglett volna ő Cameron gratulációja nélkül is.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.