Barack Obama elnök mostani távol-keleti útja, melynek célállomásai között nem szerepelt Peking, nyilvánvalóan elsőrendű fontossággal bír. Azt, hogy ellátogatott Tokióba, Szöulba, Kuala Lumpurba és Manilába, első pillantásra akár Kína „bekerítésének” is tekinthetnénk, elvégre ez utóbbinak elég sok vitája van a felsorolt közeli-távoli fővárosokkal. Különösen a japán–kínai kapcsolatok romlottak meg látványosan az utóbbi időben, egyebek mellett teljesen jelentéktelen területi viták miatt.
| ||
Ám mindez csak a látszat. Washington épp azt szeretné demonstrálni, hogy saját érdekeit elsősorban az ázsiai egyensúly szolgálja, s latba kívánja vetni minden erejét, hogy Kína és szomszédai viszonya ne romoljon tovább. Obama látogatásával egy időben Pekingbe érkezett a befolyásos Eric Cantor, a Képviselőház (republikánus) többségi vezetője, aki tárgyalópartnerével, Li Keqiang (Li Ke-csiang) miniszterelnökkel nagy egyetértésben nyilatkozott az amerikai–kínai kapcsolatokban lévő számos közös érdekről.
Washington egyéb ázsiai célokra is összpontosít. Szeretné még inkább kinyitni ipara előtt a globális piacokat. Párhuzamosan azzal, hogy Európával aláírja a szabad kereskedelmi megállapodást (Atlanti Partnerség) az úgynevezett Transz-csendes-óceáni Partnerség (TPP) keretében, Japánnal ugyanerre törekszik. De, miként Európa, Japán is megpróbál egyre több biztosítékot beépíteni a jövendő megállapodásba, hogy védje tradicionális ipari és mezőgazdasági kapacitásait, miközben nyilvánvaló: a hagyományos termelési formák fokozatos feladása hosszú távon igencsak előnyös lenne valamennyi érintettnek. Az amerikai–japán megállapodást egy időben készítették elő az Obama-vizittel, ám a megállapodás múlt év végére tervezett aláírása elmaradt, s Tokióban úgy vélik: a tárgyalások ma holtponton vannak.
Kína egyébként tisztában van azzal, hogy a jó amerikai–japán viszony nemhogy ellene irányulna, de egyenesen saját vitális érdekeit is szolgálja. Washington ugyanis nem rejtette véka alá, hogy ő sem osztja a sokszor a nemzeti kizárólagosságra – Európában ezt nacionalizmusnak hívják – hagyatkozó japán miniszterelnök, Abe Sinzó politikai vízióját a világról s a japán célok érvényesítéséről. Ezek megzavarhatják azokat a globális törekvéseket, amelyekkel az elnök Amerika kezdeményezőképességét próbálja az új vagy nagyon is hagyományos kihívások közepette megőrizni. A legújabb kihívást nyilvánvalóan Oroszország jelenti, kevésbé új a transzatlanti kapcsolatok gazdasági minőségének s a szövetségesi rendszer megerősítésének vontatott fejlődése, valamint a kínai gazdasági-politikai egyensúly bizonytalanságai; az iszlám permanens válsága viszont nagyon régi.
Ami az oroszországi fejleményeket illeti, Kína eddig is igyekezett semleges álláspontra törekedve nem rontani a Washingtonhoz fűződő viszonyán, és eközben kihasználni minden olyan lehetőséget, ami tárgyalási pozícióit javítja Moszkvával szemben. Beszédes volt, hogy bár az elmúlt évek során a nemzetközi vitákban vagy konfliktusokban – lásd Irán-ügy, Szíria stb. – Peking rendszeresen az orosz álláspontot tette magáévá, a szemünk előtt kibontakozó ukrán konfliktus esetében az egyértelmű szolidaritás kinyilvánítása Oroszország oldalán elmaradt. Ugyanakkor májusban Pekingbe várják Vlagyimir Putyint, s minden bizonnyal megkérik majd tőle annak az árát, hogy Peking nem áll teljesen Washington oldalára az ukrán kérdésben sem.
Oroszország korábban okkal félt Kínától, nem csak gazdasági versenytársat látva benne, de geopolitikai síkon biztonságpolitikai kihívást is. Ezzel volt magyarázható, hogy nagyon óvatosan s csak fokozatosan, kizárólag a szükség kényszere alatt engedett a pekingi energetikai igényeknek, késlekedve kezdve a Kínába földgázt szállító csőrendszer kiépítéséhez is. Ma viszont Putyin két okból sem kerülheti el a Kínához való közeledést: egyrészt ez a nagyhatalom az egyetlen, amelyik egyelőre nem áll birodalomteremtő tervei útjába; másrészt a közeli jövőben olyan kuncsaftra lehet szüksége, amelyikre számíthat, ha Európa – részben politikai okok, részben pedig az alternatív energiaforrások gyors fejlődése miatt – lecsökkentené oroszországi földgázbehozatalát.
