Felhasznált, sőt bátorított ellenségek

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. január 14.

Diplomáciai jegyzet

Sajtóhírek szerint a rendőrség terrorcselekményként kezeli a robbanást, ami hétfő hajnalban történt egy Budapest XIII. kerületi bankfiókban. A közlemény szerint „a detonációt egy eddig ismeretlen szerkezetű és típusú robbanóanyag okozta”.

Múlt novemberben elkészült az Európai Bizottság mellett működő úgynevezett Radikalizáció-éberségi Hálózat (Radicalisation Awareness Network) értékelése két uniós tagország belső állapotáról, s arról a veszélyről, aminek az érintett két ország a terrorizmus szempontjából ki van téve. Meglepő módon Magyarországról és Görögországról van szó, nem pedig mondjuk Spanyolországról vagy Nagy-Britanniáról, ahol al-Káida-sejtek sok áldozattal járó terrortámadásokat hajtottak végre.

Az elkészült tanulmány – mely legvégső formát még nem öltött, tekintettel arra, hogy mind a magyar, mind pedig a görög kormány felháborodva utasította vissza a feltételezést, hogy társadalmaik ilyen veszélynek lennének kitéve – utal rá: nem külső támadásokról van szó, hanem olyan belső radikalizációról, aminek lehetőségét az érintett kormányok láthatóan fel sem mérték, felelőtlenül semmibe veszik.

A tanulmányt a Bizottság Belügyi Főigazgatósága, s ezen belül is Cecilia Malmström biztos rendelte meg, a szándékok pedig félreérthetetlenek. Az uniót nem csak az aggasztja, amit egy esetleges roma–magyar etnikumközi konfliktus vetíthet előre, tekintettel például a romagyilkosságokra, de az a radikalizálódás is, ami máris megteremtette a maga szélsőjobboldali-neonáci intézményrendszerét, s ami szemmel láthatóan az Orbán-kormányt kevésbé zavarja, mint bármilyen más kihívás.

A kormánynak tulajdonképpen tényleg van félnivalója egy objektív, a diplomáciai mellébeszélést mellőző elemzéstől s az arra épített uniós kritikáktól, valamint ajánlásoktól. Ezekből sok minden könnyen kiderülhet, különösen, ha azok esetleg visszamennének – és persze vissza is fognak menni – 2006-ig. Ez esetben a Belügyi Főigazgatóság könnyen arra a megállapításra juthat, hogy a mára Magyarországon jól berendezkedő szélsőjobboldali establishment a maga biztonságérzetét épp azzal a szereppel vásárolta meg az akkori Fidesztől, amit 2006 és 2007 válságos hónapjaiban a kormány és a főváros lakossága ellen elkövetett, s aminek a Fidesz nem csak puszta haszonélvezője volt, de talán megrendelője is.

Az elemzés hasonló következtetésekre juthat abból a tényből is, hogy az egyre szélsőségesebb devizahiteles megmozdulások szintén megkapták a Fidesz-kormány bátorító szimpátiáját a bankokkal szemben. A következmény ugyanaz, mint 2006-ot követően: a felhasznált, sőt bátorított, sajátként elismert szélsőjobboldali erők egy idő után túllépnek az utcai handabandázáson. Ha indulataik és kiemelt politikai érdekük úgy kívánja, cigány falvakba mennek gyilkolni, vagy feljönnek a fővárosba bankot robbantani.

A kérdés tisztán politikai.

A január 13-ára virradó hajnalon bekövetkezett bankrobbantás viszont rámutat arra: az Európai Bizottság Belügyi Főigazgatósága okkal gondolhatta úgy, hogy jó lesz utánajárni egy olyan helyzetnek, melyben egyre otthonosabban mozognak azok az elemek, akik semmitől sem riadnak vissza, hogy ismét anarchiába taszítsák a társadalmat. Nem először fordul elő ilyesmi, már az 1998-as választásokat megelőzően is történt hasonló a fővárosban. Április hatodika pedig csak karnyújtásnyira van.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.