Múlt novemberben elkészült az Európai Bizottság mellett működő úgynevezett Radikalizáció-éberségi Hálózat (Radicalisation Awareness Network) értékelése két uniós tagország belső állapotáról, s arról a veszélyről, aminek az érintett két ország a terrorizmus szempontjából ki van téve. Meglepő módon Magyarországról és Görögországról van szó, nem pedig mondjuk Spanyolországról vagy Nagy-Britanniáról, ahol al-Káida-sejtek sok áldozattal járó terrortámadásokat hajtottak végre.
Az elkészült tanulmány – mely legvégső formát még nem öltött, tekintettel arra, hogy mind a magyar, mind pedig a görög kormány felháborodva utasította vissza a feltételezést, hogy társadalmaik ilyen veszélynek lennének kitéve – utal rá: nem külső támadásokról van szó, hanem olyan belső radikalizációról, aminek lehetőségét az érintett kormányok láthatóan fel sem mérték, felelőtlenül semmibe veszik.
A tanulmányt a Bizottság Belügyi Főigazgatósága, s ezen belül is Cecilia Malmström biztos rendelte meg, a szándékok pedig félreérthetetlenek. Az uniót nem csak az aggasztja, amit egy esetleges roma–magyar etnikumközi konfliktus vetíthet előre, tekintettel például a romagyilkosságokra, de az a radikalizálódás is, ami máris megteremtette a maga szélsőjobboldali-neonáci intézményrendszerét, s ami szemmel láthatóan az Orbán-kormányt kevésbé zavarja, mint bármilyen más kihívás.
A kormánynak tulajdonképpen tényleg van félnivalója egy objektív, a diplomáciai mellébeszélést mellőző elemzéstől s az arra épített uniós kritikáktól, valamint ajánlásoktól. Ezekből sok minden könnyen kiderülhet, különösen, ha azok esetleg visszamennének – és persze vissza is fognak menni – 2006-ig. Ez esetben a Belügyi Főigazgatóság könnyen arra a megállapításra juthat, hogy a mára Magyarországon jól berendezkedő szélsőjobboldali establishment a maga biztonságérzetét épp azzal a szereppel vásárolta meg az akkori Fidesztől, amit 2006 és 2007 válságos hónapjaiban a kormány és a főváros lakossága ellen elkövetett, s aminek a Fidesz nem csak puszta haszonélvezője volt, de talán megrendelője is.
Az elemzés hasonló következtetésekre juthat abból a tényből is, hogy az egyre szélsőségesebb devizahiteles megmozdulások szintén megkapták a Fidesz-kormány bátorító szimpátiáját a bankokkal szemben. A következmény ugyanaz, mint 2006-ot követően: a felhasznált, sőt bátorított, sajátként elismert szélsőjobboldali erők egy idő után túllépnek az utcai handabandázáson. Ha indulataik és kiemelt politikai érdekük úgy kívánja, cigány falvakba mennek gyilkolni, vagy feljönnek a fővárosba bankot robbantani.
A kérdés tisztán politikai.
A január 13-ára virradó hajnalon bekövetkezett bankrobbantás viszont rámutat arra: az Európai Bizottság Belügyi Főigazgatósága okkal gondolhatta úgy, hogy jó lesz utánajárni egy olyan helyzetnek, melyben egyre otthonosabban mozognak azok az elemek, akik semmitől sem riadnak vissza, hogy ismét anarchiába taszítsák a társadalmat. Nem először fordul elő ilyesmi, már az 1998-as választásokat megelőzően is történt hasonló a fővárosban. Április hatodika pedig csak karnyújtásnyira van.
