A bukaresti magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséja, Szabó József Andor egy erdélyi magyar nyelvű portálnak adott interjújában kifejtette: konkrét program született annak érdekében, hogy az erdélyi – főként székelyföldi – megyék földbirtokai a magyar állam segítsége révén magyar kezekben maradjanak. A program – mely a diplomata szerint már kinőtt az elméleti tervezgetés szakaszából – lehetővé tenné azok számára, akiknek birtokában földterület van, hogy évjáradék fejében átengedjék földtulajdonukat a magyar államnak, miközben megmaradna a joguk, hogy halálukig hasznosítsák a kérdéses területet. Ez jelentékeny anyagi segítséget nyújtana a gazdáknak, ugyanakkor, minthogy a magyar állam a korábbi tulajdonos halálát követően szintén magyarnak adná bérbe a földet, e területek mindenképpen magyar kézben maradnának.
Tekintsünk el egyelőre attól, amitől nyilvánvalóan nem lehet eltekinteni, hogy minden efféle lépés nem légüres térben zajlik, s így gyors és kiszámítható politikai következményei vannak. Ennek jegyében tegyük fel a kérdést: a még ma is jelentékeny számarányú erdélyi magyarság jelenléte miatt frusztrált többségi társadalmon kívül van-e, akinek előnyös lehet egy efféle lépés? Ha lefejtjük a történetről a már említett politikumot, s ezt követően belehelyezzük egy történelmi küldetés logikájába, akkor el kell ismerni: ez nyilvánvalóan előnyös a magyar kormány szempontjából. Nem épp szokványos megoldás, de messzemenően összeegyeztethető egy nacionalista küldetéstudattal, ami egyébként a bukaresti pártoktól sem áll távol. Másfelől viszont, ha a Fidesznek sikerülne mindezt megvalósítani, akkor Erdélyben is kialakulna az a mezőgazdasági klientúrarendszer, amely a földbérletek maffiamódszerrel megoldott „újrapályáztatásával” Magyarországon már megvalósult.
Minthogy azonban a projekt nem ragadható ki napjaink politikai valóságából, a mezőgazdasági attasé mondatait máris kész őrültségnek nevezték sokan, meggyőződéssel állítva: a program merő fantazmagória, minthogy politikai következményei igen hátrányosak lesznek.
Mindazonáltal az itt tárgyalt projekt és számos hasonló, az erdélyi magyarság boldogítására szőtt terv már egy ideje kezd konkrét formát ölteni. Az illetékesek beleélték magukat ezekbe, annál is inkább, mert hazai politikai sikereik azt igazolták, hogy szándékaik megvalósítása számára nem létezik lehetetlen. Sőt, ha sikerül egy projektet – mint amilyen ez is – nemzetpolitikai perspektívába helyezni, azzal elnyerhetik a – szintúgy „isten, haza, család” szellemiségben fogant – baloldali, azaz ellenzéki magyar nacionalizmus csodálatát is.
Szabó nem tett egyebet, mint elmondta, amit kollégái évek óta, de 2010 nyarától már egészen biztosan tényként kezelnek. Még azért sem tehető felelőssé, hogy valamiféle államtitkot fecsegett volna ki, elvégre az a tudat, amely fideszes küldetéssel társul, csak akkor ragadhatja magával osztatlanul az ideológiai szekértábort, ha kellően széles körben válik nyilvánvalóvá. Az interjú közzétételének ez egyébként direkt célja is lehetett.
Ám visszatérve a realitások talajára, azaz visszahelyezve a projektet a maga természetes politikai közegébe, először is azt kell látnunk: a nagy terv fideszes kiagyalói hogy, hogy nem kihagyták a kalkulációból a román államot. Traian Băsescu államfő, szembesülve Szabó interjújával, nem volt hajlandó kihirdetni a parlament által elfogadott új földtörvényt, amit garantáltan úgy fognak átdolgozni majd, hogy a budapesti földfelvásárlási szándék fennakadjon rajta. Ám minthogy a magyarországi kormányterveket a román sajtó – egyébként érthető módon – azonnal felkapta, a magyarellenes hisztéria is ismét magasra csapott.
Aligha tévedünk, ha azt feltételezzük: a budapesti kezdeményezés azonnali hatásaként a román állam és a módosabb Kárpátokon túli befektetők már csak az Orbánéhoz olyannyira hasonló mentalitás motorjától hajtva is mindent elkövetnek, hogy egyre több székelyföldi földbirtok, erdő, szántó stb. kerüljön ezek után román kézbe.
Persze elhamarkodott mindazok következtetése, akik egyenlőségjelet tesznek a budapesti és a bukaresti reakciók között. Roppant különbség van köztük, hisz Bukarest gond nélkül megvalósíthatja azt, amit önvédelmi lépésként – vagy arra hivatkozva – ez ügyben majdan elkövet. Budapest viszont nem valósíthat meg semmit abból, amit nemzeti messianizmusának sugallatára, de valójában maffiamódszereinek határokon túlra exportálásával a székelyföldi földek elbirtoklásának ügyében megálmodott. Ilyen egyszerű az egész.
