Orbán csizmája

  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. július 6.

Diplomáciai jegyzet

Nem az a lényeg, hogy mit mond és gondol a Külügyminisztérium, melynek első embere eltűnik, s beosztottjaira, nagyköveteire hagyja, hogy magyarázzák országnak-világnak a megmagyarázhatatlant. A lényeg inkább az, hogy egy adott oligarchikus hálózat milyen politikai következményeket kényszerít arra a pártra, mely az egész magyar jobboldal képviselőjének szerepében tetszeleg.

A minap egy sajtótájékoztatón Orbán Viktornak szegezték a kérdést: vajon véletlen vagy tudatos kalkuláció-e, hogy ha ő az egyik nap szembeállítja az elnyomó „európai birodalom” – vagyis az unió – rémképét az általa favorizált „nemzetek Európájával”, akkor másnap a Külügyminisztérium államtitkára az uniós integráció politikai elmélyítését sürgeti, ezt nevezvén egyedüli jó megoldásnak a kontinens s a rajta lévő államok számára. A miniszterelnök a kérdésre azt találta mondani, hogy véletlenről szó sincs, a megállapítás valós véleménykülönbséget takar.

Nos, akármilyen nagy is a Fidesz mint párt, szóródhatnak benne akármilyen mértékben is a vélemények, az általa gyakorolt politikának csak egyetlen vektora lehet, az, amit Orbán Viktor és klánja épp jónak ítél. Miért kellene ezúttal elhinnünk Orbánnak, hogy a hatalmon belüli külpolitikai véleménykülönbségek valósak; s miért kell ugyanakkor üres kremlinológiai álmodozásnak tekintenünk, hogy a józanság erői építhetnének ezekre a véleménykülönbségekre, amíg Orbán pártbeli hatalma akkora, amekkora?

Ugyanakkor mégiscsak az apparátuson belüli súlyos nézeteltérésekre utal, hogy integrációs politikánkban – s van-e kardinálisabb külpolitikai ügy, mint épp ez? – rövid időn belül immár a negyedik olyan krízis következett be, amelyek egyértelműen a széttartást demonstrálták.  A Nyírő-temetés kísérletét – annak katasztrofális külpolitikai hozadékáról lásd korábbi cikkemet – a házelnök celebrálta, Orbán utólagos áldásával; mindeközben a külügy lapult. (Hallgatása nemcsak beszédesnek mondható, de szégyennek is megteszi.) Ugyanilyen látványos volt a zűrzavar az erdélyi önkormányzati választásokon: Németh Zsolt és Kövér László egymás ellen támogatott különböző pártocskákat; csak abban értettek egyet, hogy ne az RMDSZ-t favorizálják.

További példának itt a legaktuálisabb: áprilisban Orbán látványos megbotránkozást keltett azzal, hogy bejelentette, a magyar kormány megvalósíthatatlannak és egyben értelmetlennek tartja a Nabucco projektet, s kiszáll. Hogy a kormány kezében lévő részvényeken nem sikerült azonnal fillérekért túladni, az csak a vakvéletlennek volt köszönhető. Most pedig, amint hírét veszi, hogy az azeriek és a törökök megegyeztek egy másik projekt, az azeri–török határtól a bolgár–török határig húzódó úgynevezett TANAP-vezeték megépítésében, hívatlanul is rohan Bakuba, hogy az utolsóból előretolakodjon a jól látható első sorba.

Tudnunk kell, hogy a TANAP – és a hozzákapcsolódó majdani Nabucco-West – nem azonos az eredeti Nabucco-tervvel, hisz az új projekt csak a TANAP meghosszabbítását jelenti Bulgárián, Románián és Magyarországon át az ausztriai Baumgartenig. De a két projekt között koránt sincs az az élethalálharc, mint amit a magyar kormánymédia – hogy kimagyarázhassa Orbán rögtönzéseit – az utóbbi napokban vizionált. Az tagadhatatlan, hogy a korábbi Nabucco-terv végtelenül elhúzódott, s így veszített eredeti komolyságából, de mögötte mégis olyan anyagi bázis és geopolitikai kényszer húzódik meg, ami a Nabucco-West megépülése esetén sem iktatja ki annak jelentőségét.

Orbán áprilisi döntése, hogy kiszáll a Nabuccóból, ostoba és indokolatlan volt, mert feladta a projektben lévő lehetőségeket, egyben felrúgta a szolidaritást azokkal a szövetséges kormányokkal, amelyek ma is komolyan veszik a tervet. Orbán június végi döntése, hogy Ilham Alijev azeri elnökhöz rohanva jelezze a magyar apport vélt nélkülözhetetlenségét, felesleges, átlátszó, így nevetséges gesztussá sikeredett. Mert az új Nabucco és a régi valamilyen összekapcsolása nemcsak egy egyszerűen lehetséges opció, hanem perspektivikusan megkerülhetetlen technológiai és gazdasági megoldás lesz a jövőben.

Az együttműködésnek valóban nincs alternatívája, de ennek politikai tényezői közül Magyarország látványosan hiányzik. Utazhat Orbán Bakuba, s eljátszhatja önnön fontosságát a magyar – és csakis a magyar – kamerák előtt, ám rá legfeljebb mint együttműködő félre számítanak ebben az üzletben, s készséggel ki is hagynák, ha nem esne épp a projekt útjába Ausztria, azaz Nyugat-Európa felé. Ugyanis azáltal, hogy kiszállt az eredendő Nabucco projektből, nem egyszerűen gazdasági pozíciókat adott fel, hanem politikaiakat is. Immáron nem csapatjátékosként van jelen a terepen, mindössze alvállalkozóként számítanak rá.

És ugyanez vonatkozik a legfontosabb „projektre”, az uniós integrációra. Mondhat Németh Zsolt államtitkár bármilyen Nyugat-konform szöveget, ha Orbán épp az ellenkezőjét nyilatkozza s állítja azt megkérdőjelezhetetlen célként a jobboldal elé. Nem az a lényeg, hogy mit mond és gondol a Külügyminisztérium – melynek első embere eltűnik, s beosztottjaira, nagyköveteire hagyja, hogy magyarázzák országnak-világnak a megmagyarázhatatlant. A lényeg az, hogy egy adott oligarchikus hálózat milyen politikai következményeket kényszerít arra a pártra, mely az egész magyar jobboldal képviselőjének szerepében tetszeleg.

A legerősebb Fidesz-közeli cégbirodalom – mely, mint halljuk, számos projektet megnyer, tagjait beépítette az ügydöntő minisztériumokba, s így gyakorlatilag az uniós pénzek legnagyobb haszonélvezője – mostanság egy olyan iromány reklámjaival szórja tele a főváros köztereit, amely az uniót már nem hogy a szovjetekhez, de egyenesen Hitler Wehrmachtjához hasonlítja. A plakát Fischer Ilona 1955-ös – vagyis a fasizmus felett aratott győzelem 10. évfordulójára készült – grafikáját lopta el; a Fischer által rajzolt horogkeresztes náci csizmatalp helyett azonban itt, a félreértések elkerülése végett, már a csizmatalpon az unió tizenkét csillaga tündököl.

Az EU mint Hitler Wehrmachtja.


Az EU mint Hitler Wehrmachtja

Ez az Orbán-klán világos üzenete a világnak.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.