Kapirgáló

A nyelvtanár és a sorhajóhadnagy

  • Takács Ferenc
  • 2011. szeptember 8.

Egotrip

Ezúttal egy irodalmi legenda ügyében kapirgálunk. Évtizedek óta kering a szíveket melengető formás kis történet a Horthy Miklóst angol nyelvre tanító James Joyce-ról, hol tudományos ténymegállapításként, hol szépirodalmilag feldolgozott motívum alakjában. Hagyományozódása folklorisztikus: szájról szájra terjed. Szentkuthy Miklós egy 1983-as előadásában (ld. Jelenkor, 2011. július-augusztus) jelzi, hogy ő Mészöly Dezsőtől tudja a dolgot, a jelen lévő Mészöly Dezső viszont beszól, hogy ő meg Elbert Jánostól. Hogy Elbert - a jeles kritikus és műfordító maga is legendahős, halála rejtélyes körülményei tették azzá - kitől és honnan tudta, erre ott nem derült fény...

Továbbá: variálódik. A történet különböző (f)elmondásaiban három hajdani osztrák-magyar város verseng a nyelvórák helyszínének dicsőségéért: Pola (ma Pula, Horvátország), Trieszt (ma Trieste, Olaszország) és Fiume (ma Rijeka, Horvátország). Szentkuthy Elbert és Mészöly nyomán Triesztre szavazott; Ungvári Tamás szerint is (a Szentkuthy-féle Ulysses-fordítás 1986-os újrakiadásához csatolt utószavában) itt tanult Joyce-tól angolul Horthy - bár ő gondosan hozzáteszi: "a legendák szerint"; Esterházy Péter egy képvers-montázs-féle fölébe (ld. Bevezetés a szépirodalomba, 457. old.) a "James Joyce Horthyt tanítja angolra Fiuméban" szövegű mondatot illeszti címként; Békés Pál Nyelvlecke (1982) c. elbeszélésében Pola a helyszín. (Hogy mikor történt mindez, erről jobbára hallgatnak a történet variánsai.)

Mi az igazság mindebből?

Cserna-Szabó András remek gasztro-szkatologikus Ulysses-széljegyzetében, "A Bloom-féle vese és a titokzatos makk"-ban (Levin körút, 2004, 147. old.), magától Joyce-tól kapjuk meg a választ, aki Horthynak magyarázza el a dolgot, amikor 1916-ban viszontlátják egymást:

James Joyce dühbe gurult.

- Ember, hiszen maga is tudja, hogy a mi találkozásunk csak legenda - emelte fel a hangját. - Fikció. Soha nem történt meg. Valószínűleg a magyarok találják majd ki. Tudja, maguk szeretik a legendákat. A leendő kormányzó és a leendő nagy író találkozása kölyökkutya korában. Triesztben vagy Pólában. Romantikus szépelgés, a valósághoz semmi köze.

És ez a szomorú igazság. Bárhol keressük, a nyelvórák tényére nem találunk pozitív bizonyítékot. Nincs nyoma az egyébként a szerzőjük életrajzának legapróbb részleteit is alkotóan hasznosító Joyce-művekben, a Dublini emberektől az Ifjúkori önarcképen át az Ulyssesig, és a kései Finnegans Wake indeterminisztikus szöveghomályából sem látszik elővillanni ilyen irányú utalás. Nem tudnak a dologról a Joyce-levelezés vaskos kötetei, mint ahogy a vele foglalkozó visszaemlékezések: családtagok, iskolatársak, barátok, munkatársak, kiadók, szerkesztők, festők, írók, zenészek cikkei és könyvei sem. Ugyanígy a róla szóló biografikus feldolgozások sem, beleértve a kérdéses időszakot, Joyce "osztrák-magyar" éveit a lehető legtüzetesebben vizsgáló könyvet, John McCourt trieszti egyetemi tanár 2000-ben megjelent munkáját (magyar nyelvű változata: A virágzás évei: James Joyce Triesztben 1904-1920. Mihálycsa Erika ford., Savaria University Press, 2010).

Egyetlenegy utalás töri meg a témát övező egyetemes hallgatást a Joyce-szakirodalomban. Fáj Attila, a Genovai Egyetem magyar származású professzora egy 1973-ban megjelent cikkében ("Az Ulysses és a Finnegans Wake ihletői", Magyar Műhely, 1973. szept. 15., 65-77. old.) azt állítja, hogy "Joyce egyik legnevezetesebb magyar tanítványa, aki a legtöbbre vitte, Horthy Miklós tengerésztiszt volt Polában" (75. old.), nyilván valamikor 1904 novembere és 1905 márciusa között, amikor Joyce a polai Berlitz-iskolában tanított. Az állítás annál is meglepőbb, mivel Fáj professzor semmiféle forráshivatkozással, adattal, utalással, bizonyítékkal nem támasztja alá.

Hogy mégis honnan vette, erre egyetlen tippem van. Richard Ellmann 1959-ben megjelent monográfiájának (James Joyce) 192. lapján olvasható az a megállapítás, hogy a nyelvtanfolyamaival főként az ezernyelvű osztrák-magyar haditengerészet itt állomásozó tisztjeit megcélzó polai Berlitz-iskola (Pola volt a K. u. K. Haditengerészet fő kikötője és támaszpontja) "leghíresebb tanítványa ebben az időszakban Horthy admirális - ekkor még sorhajóhadnagy - volt, akiből később az egyik kisebb európai diktátor lett". Tehát az iskola tanítványa (vagy tanulója, pupil), de nem James Joyce-é - az ő nevét Fáj írta hozzá Ellmann megállapításához, s cikke ennek a kreatív félreértésnek a révén vált a legenda ősforrásává. (Horthy egyébként - ld. McCourt könyvét - horvát nyelvórákat vett az iskola egyik tanárnőjétől, Amalija Globocniktól - nyilván azért, mert alárendeltjei és matrózai többségükben horvátok voltak.)

Így hát a verdikt csakis ez lehet: James Joyce angoltanár nem adott angol nyelvórákat Horthy Miklós sorhajóhadnagynak. Bár vannak, akik úgy tudják, hogy - amint erről Marinov Ivántól, az urban legends szaktekintélyétől értesültem - közben mégiscsak előkerült egy pozitív bizonyíték, mivel - idézem - "az egyik Horthy unoka leadott egy számlaszerű papírt a nemzeti archívumba, amellyel igazolható a nyelvlecke ténye". Nos, ez a papír valóban létezik: Békés Pál ötlete volt, hogy az 1998-as Petőfi Irodalmi Múzeum-beli Bloomsday, a június 16-i Joyce-ünnep alkalmából hamisítsunk egy nyugtát, amellyel Joyce elismeri, hogy ennyi és ennyi koronát átvett Horthytól - mégpedig annak a nyelvleckének a fejében, amelyet Békés Pál a Nyelvleckében (1982) írt meg, abban a kísérleti prózaműben, amelyben az életrajzi legendát elsőként forgalmazta szépirodalmi mítoszként. A PIM szakemberei el is készítették a nyugtát, elláttuk a Horthy unoka eredetmondájával, és egy napra ki is állítottuk. Semmit sem igazol, csupán azt, amit Cserna-Szabó mondat Joyce-szal rólunk: a magyarok szeretik a legendákat - ezek szerint gyártani még inkább.

Különösen az olyanokat, amelyek kis híján igazak, majdnem-tények. Hiszen egy időben, egy városban lakott az angoltanár és a sorhajóhadnagy, ugyanabban az iskolában tanított Joyce, ahol a Horthynak horvátórákat adó Globocnik tanárnő - s akivel, mármint a tanárnővel, Joyce-ék meleg baráti viszonyt ápoltak. Azaz találkozhattak, még talán köszöntek is egymásnak - bár ennél szorosabb nemigen lehetett a kapcsolatuk, egy k. u. k. sorhajóhadnagy, magyar földbirtokos nemesember alkalmasint inkább kerülte, mintsem kereste egy ágrólszakadt, bizonytalan egzisztenciájú nyelvtanár társaságát. S ha mégis? Egyikük sem láthatta, sem önmagában, sem a másikban, hogy mi lesz belőlük: az angoltanárból a modernista prózaírás hol lepocskondiázott, hol mennybe menesztett fejedelme, a sorhajóhadnagyból a modern Magyarország hol megvetett, hol egekig magasztalt államfője. A valóságban nemigen tudtak volna mit kezdeni egymással.

De közös legendájuk post festum megszületéséhez ennyi azért éppen elég volt.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.