Egy kiváló matematikus-közgazdász barátom sopánkodott a minap, hogy a bankok a hitelkártyájukkal kamatmentes kölcsönt akár 40 napig is adnak - majd, ha nem fizetünk, akkor éves alapon 45 százalékos kamatot vernek ránk. Nem arcátlan újraelosztás ez a hülyétől az okoshoz? - szólt kérdés formájában a keserű konklúzió. Hát persze, válaszoltam, nyilván a lusta és/vagy tudatlan ügyfél esik bele a csapdába, az ő nemtörődömsége vagy félreértése, egyszóval "hülyesége" teszi lehetővé azt, hogy az értő, odafigyelő, vagyis "okos" ügyfelek élvezzék az ingyenkölcsön hasznát.
Ingyenebéd persze itt sincs - legalábbis a banki ügyfelek összességére vonatkozóan. Aki a 40. napig az utolsó fillérig kiegyenlíti a hitelkártyás vásárlás miatti tartozását, annak valóban nem kerül semmibe az ebéd (a hitel); csakhogy ennek árát azok az ügyfelek fizetik meg, akik nem tartották be a megadott határidőt, és ezért jókora kamat megfizetésével lakolnak. 'k tényleg a nyakukba akaszthatják a HÜLYE feliratú táblát, mintha csak demonstrátor szerepet vállalnának a Monty Python Repülő Cirkuszának a gagyi tévés vetélkedőket parodizáló Hol a hülye? című jelenetében, amelyben a nézőknek a képernyőn bemutatott személyek közül kell a feltűnően megjelölt hülyét kiválasztaniuk.
Egy képzeletbeli hitelkártyás epizódban a képzeletbeli bankos zsűri leginkább arra az ügyfélre akasztaná a dehonesztáló táblát, aki a türelmi idő lejártáig majdnem teljesen feltöltötte a hitelkártyaszámláját, és azt gondolta, hogy a fennmaradt összeg 45 százalékos kamata már csak nem fogja földhöz vágni. De mégis pórul jár, pusztán azért, mert nem olvasta el figyelmesen, hogy ha csak egy forint tartozása is marad a kamatmentes periódus letelte után, az egész hitelre ráterhelik a kamatot. Így az ő esetében a papíron szereplő kamatláb akár tíz- vagy százszorosára is megnőhet, ha a tényleges tartozására vetítjük a kifizetett összeget. Az ilyen, rosszul értő vagy nem odafigyelő kuncsaftokat tudják csőbe húzni a bankok rafinált konstrukciójukkal.
A HÜLYE tábla néha a betételhelyező ügyfelekre is kiakasztható: hiszen a bankok betéti termékeiket is dörzsölt módon árazzák be. Egyesek számára mesés akciós kamatokat, mások számára arcpirítóan csekély ellenszolgáltatásokat kínálnak. Itt is gyakran áramlik át a pénz a "hülye" ügyféltől az "okoshoz". Ha nem figyelsz oda, és nem kötöd le újból akciósan a pénzed a lejárat napján, akkor jó esetben, ha megújuló lekötéssel adtad a korábbi megbízást, normál kamatozásra tér át a bank, rossz esetben látra szólóvá, vagyis szinte kamatmentessé válik a betéted. A bankok bosszantására kikupálódott "okos" ügyfél az akciós betét lejártakor gyorsan átutalja a pénzét egy másik bankba, ahol az új betétre még magasabb akciós kamatot adnak. Igaz, hogy így fél életét azzal tölti, hogy ide-oda rakosgatja a pénzét, és nem marad ideje más módon (például munkával) hizlalni a pénztárcáját, de legalább meglesz az a jó érzése, hogy őt nem veszik hülyére.
A szó szoros értelmében persze nincs itt semmiféle csőbe húzás vagy átverés. Az egész színtiszta pszichológia. A bankok (más kereskedőkhöz hasonlóan) arra bazíroznak, hogy hajlamosak vagyunk tudatos fogyasztónak képzelni magunkat, pedig dehogy: éles helyzetekben még azt is elfelejtjük, amit egyébként tudunk. Azt már kisgyerekként belénk verték, hogy idegentől ne fogadjunk el édességet, de arról keveseknek meséltek, hogy mi módon kell idegen kereskedők, szolgáltatók, netán bankok csábításának ellenállni.
Pedig az utóbbiak különösen veszedelmesek lehetnek, hiszen csáberőként a PÉNZ ígéretét használják, s mindeközben olyan kifejezésekkel operálnak, amelyeket egyszerű halandó külön-külön sem ért, ügyesen ömlesztve pedig még a pénzügyi ismeretekben járatosak sem képesek megbirkózni velük. Minél több elterelő információ (külön jutalom, kedvezmény, egyebek) kerül a hirdetésbe, annál nagyobb lesz a zavar.
A bankokat egyre szigorúbb szabályok szorítják arra, hogy korrekt tájékoztatást adjanak a termékeikről. Egy éve szigorították az egységesített betéti kamat és teljes hiteldíj mutatók (EBKM és THM) számításáról és közzétételéről szóló rendeletet, bevezették az értékpapírokra vonatkozó egységesített hozammutatót (EHM), a minap pedig újra felszólította az Országgyűlés a kormányt e mutatók újraszabályozására. Csakhogy ezzel sem megyünk sokra akkor, ha mi magunk nem vagyunk felkészültek az információk befogadására, mert hiányosak a pénzügyi ismereteink. Ebbéli fogyatékosságaink felszámolásáért kezdtek mind többen buzgólkodni, felismerve, hogy a lakossági bankolás elterjedésével mind fontosabbá válik a pénzügyi kultúra az egyének és családok életében.
Ezen ismeretek középiskolai oktatásának az elvi lehetőségét megteremtette, hogy bekerült az alaptantervbe, és néhány iskolában már folyik is kísérleti oktatás. A pénzügyi szektorért és a fogyasztókért felelős hatóságok (MNB, PSZÁF, GVH), valamint a pénzügyi szolgáltatók szakmai szervezetei (Bankszövetség, BÉT, BAMOSZ, Diákhitel Központ) ősz óta működtetik a - kissé képzavaros elnevezésű - Tudatos Pénzügyekért Alapítványt, amely a jó ötleteket összegyűjtve és a megvalósításukhoz szükséges szakértelmet meg pénzeket becsatornázva próbál tenni valamit a pénzügyi kultúráért. Az alapítvány kuratóriumának társadalmi munkában ellátott elnöki posztján magam is szembesülök azzal, hogy felvilágosító-oktató tevékenységre a töredékét is nehéz kicsikarni annak a pénznek, amit a pénzügyi szolgáltatók reklámokra költenek.
Pedig nemcsak az agymosó reklámokkal behülyíthető kuncsaftokon lehet nyerni. A felkészült, tudatos pénzügyi fogyasztó is jó ügyfél, sőt, szerintem tartósan belőle tudnak megélni a szolgáltatók. Csak őt persze nem hülyére kell venni, hanem vonzó, de korrekt módon árazott termékekkel kell kiszolgálni. Hogy ő is úgy érezze, nem más butaságán nyerészkedik, hanem egy normális üzleten keres. Ha megtakarítást helyez el, akkor azt díjazzák neki, hogy időlegesen más használja a pénzét. Ha hitelt vesz föl, akkor azért fizet, hogy hamarabb jusson hozzá valamihez, mint amikor összegyűlne rá a pénze, és ezért más megtakarítását használja fel. Meg azért a kockázatért is fizet, amit a betétes pénzét kiközvetítő bank vállal arra az esetre, ha mégsem tudná időben törleszteni a kölcsönt és annak kamatát. Ha bankkártyát használ, akkor annak kényelméért és biztonságáért fizet a banknak.
A tudatos fogyasztó tisztában van vele, mikor, miért, mit fizet meg, mikor, miért, mit kap, és ez éppen így van vagy kéne, hogy legyen akkor is, ha pénzügyi termékekről van szó. Így, papíron, minden olyan egyszerűnek látszik: elég, ha megtanuljuk, milyen kifejezés mit takar, és mi mivel milyen összefüggésben van. Csak a napi rohanásban, a reklámok szirénhangjától megzavart tudatállapotban lesz mégis minden olyan bonyolult.
