Várhegyi Éva: Ekotrip

Árnyékban élni

  • Várhegyi Éva
  • 2013.02.10 14:01

Egotrip

"Élet a tőkekivonások árnyékában" címmel adott hírt osztrák anyabankja jelentéséről a magyar Erste. A kutatók azt vizsgálták, hogy a banki kihelyezések válság miatt elkerülhetetlen leépítése mennyire rontotta a kelet-közép-európai régió (Csehország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia) bankrendszereinek forráshelyzetét.

Az eurózóna több válság sújtotta országával (Írország, Görögország, Portugália, Spanyolország) összehasonlítva a helyzet megnyugtató, az egyetlen kivétel, talán mondanom sem kell, Magyarország. 2011 közepe és 2012 közepe között a külföldi bankok 45 milliárd dollárral (az együttes GDP 4 százalékával) csökkentették a térség hat országába behozott forrásaikat, és ennek 40 százaléka (18 milliárd dollár) éppen a mi bankjainkra jutott. Az alig egy év alatt a GDP 14 százalékára rúgó magyarországi banki forráskivonás okát az Erste Group kutatói a gazdaságpolitika unortodox lépéseire - mindenekelőtt a végtörlesztésre - vezették vissza.

Erre hajaz az MNB tavaly novemberi stabilitási jelentése is, amelyből kiderül, hogy 2010 nyara óta (vagyis a mai kormány regnálása alatt) a magyar bankszektor külföldi forrásai folyamatosan csökkennek: 37 milliárd euróról 22 milliárdra apadtak. Ez idő alatt a vállalati hitelek nálunk 17 százalékkal zuhantak, míg Lengyelországban és Romániában 15 százalékkal nőttek. Bár az összefüggés iránya nem egyértelmű, ti. hogy azért esett vissza a hitelezés, mert elapadtak a források, avagy a hitelek leépítése miatt nem volt elég forrás, ez nem változtat a sajnálatos tényen, hogy rossz irányban lógunk ki a térségi trendből: mi vagyunk az árnyékos oldalon. Az unortodox gazdaságpolitika (vö. bankrablás) taszítása mellett azért is, mert míg térségünk többi országában a hitelek betétekhez viszonyított arányának (elkerülhetetlen) mérséklése a betétállomány növelésével ment végbe, addig nálunk a hitelállomány drámai csökkenésével.

Magyarországon ugyanis régóta elégtelenek a hazai bankbetétek a magyar vállalatok, háztartások és önkormányzatok hitelszükségletének kielégítéséhez; ezt a hiányt pótolják az anyabankokból átszivattyúzott források. Vagyis pótolták 2010-ig. Azóta egyre kevésbé, és ha a magyar kormányfő válasza a forráskivonásra az, hogy miért ne büntessük a bankokat, ha ők is így viselkednek, aligha várható a fejlődést gátló folyamat leállása. Nem javít a helyzeten az sem, hogy két éve a működő tőke beáramlása is csökken, és amennyi bejön, annyi távozik is. Ezzel a fiaskóval térségünkben úgyszintén egyedül árválkodunk az árnyékos oldalon, mivel a napos fertály országait még ma is a GDP-jük 1,5-2 százalékát elérő nettó tőkebeáramlás gyarapítja.

A hanyatló tendenciák megfordulására idén sem számíthatunk. A működő tőkét továbbra is taszítják a rossz növekedési kilátások és a kiszámíthatatlan kormánypolitika. A bankok csuklóztatása folytatódik: az ígéret ellenére változatlan mértékű különadóval, és ráadásként a tranzakciós illeték bevezetésével. Az illeték tételenként apró, 2-3 ezrelékes összegeket jelent ugyan, és még plafonja is van, de sok kicsi sokra megy. A bankok a "tőlük független ok miatt előálló költségnövekedésre" hivatkozva, az előírt 60 napos határidővel megpróbálják persze áthárítani a terhet a kevésbé fontos ügyfeleikre - bár a felügyelet dörgedelmes állásfoglalása szerint ezt törvényesen nem tehetik meg. A nagy megtakarítással bíró ügyfelek vagy a nemzetközi nagyvállalatok költségét azonban várhatóan "lenyelik" a bankok. Hiszen a tranzakciós illeték bevezetése máris megmozgatta a Magyarországon működő, nagy napi pénzforgalmú multik fantáziáját, néhányuk máris külföldre helyezte tranzakcióik bonyolítását; és nemcsak a devizában, hanem a forintban történőket is, elvégre Bécsben vagy Pozsonyban forintszámla is nyitható.

Orbán alapállása, hogy a külföldi bankok nyugodtan húzzanak el, és hagyják felvirágozni a nemzeti tőkével egyesülő magyar állam bankjait, nyilván sokak fülében jól cseng (máskülönben nem mondanák), de ettől még méretes baromság. A külföldi bankokra nem azért van szükségünk, mert szeretjük őket, hanem azért, mert ők tudják legolcsóbban külső forrásokkal kiegészíteni elégtelen megtakarításainkat, és a magyar gazdaságot finanszírozó hitelekké varázsolni őket.

Ilyesféle bűvészmutatványra Orbán még akkor sem képes, ha megannyi bankot alapít vagy vásárol, hogy elérhesse álmát: a legalább felerészben nemzeti tulajdonban lévő bankrendszert. Annyi pénzt még valahogy előteremthet, amennyi az alaptőke leperkálásához elég (a legújabb ötlet, a felerészben állami webbank alapításához mindössze hárommilliárd forint állami pénz szükséges), vagy amennyi kisebb méretű bank vételárához kell (a Takarékbank 38 százalékos német tulajdonrészének kivásárlása becslések szerint négymilliárd forintba fájhatott, bár a tényleges összeget az üzleti titok fátyla borítja). De honnan lesz az echte magyar állami-nemzeti bankoknak elegendő forrásuk, amiből a honi vállalatok és háztartások hiteligényét kielégíthetik? A magyar bankrendszer mai, összement állapotában is az éves GDP felét kitevő, 15 ezer milliárd forintnyi hitellel látja el a gazdaságot - hogy a csudában tudja ennek a forrását biztosítani a magyar kormány, ha lemond a külföldi anyabankokból származó megtakarításokról, amelyek még ma is a hitelállomány 40 százalékát finanszírozzák?

A magyar bankrendszer forrásait eddig is legfeljebb kétharmad részben biztosították a hazai megtakarítások. Most, hogy a kormány mindinkább belföldön értékesített államkötvényekkel kívánja finanszírozni magát, tovább apadhatnak a betétek. Bankjaink nehezen tudnak versenyezni a nemzetközi szintet meghaladó, 2,5 százalékos reálhozammal kínált állampapírokkal, minthogy a magyar gazdaságban alig találnak olyan kihelyezési lehetőséget, amivel - a hitelezési kockázat és a banküzem költségét is figyelembe véve - ez kitermelhető. Az állam könnyen licitálhatja felül az üzleti bankokat, hiszen ha megszorul, fogja magát, és adókat emel, ad absurdum konfiskál egyet (nálunk ez nem is olyan abszurd ötlet). Legalábbis addig, amíg a választópolgárok hagyják.

Addig meg csak elvegetálunk valahogy a "tőkekivonások árnyékában". Elvégre ott is lehet élni, még ha rosszabbul is, mint a napos oldalon. Ha már nehezen bírjuk, megpróbálhatjuk magunkévá tenni a keresztre feszített Brian és társai "unortodox" derűjét, és együtt énekelni velük: mindig az élet napos oldalát nézd! Az árnyékból ez még könnyebben is megy, hisz' nem vakít el a fény.

Neked ajánljuk