Mostantól nemcsak a jövedelmünket, a fogyasztásunkat, a kamatunkat és ki tudja, még minket adóztatja az állam, hanem a lakásunkat is. Amennyiben az internetes lakossági fórumok híven reprezentálják az emberek véleményét, megállapítható: azt talán jogosnak is találják, hogy azokat a gazdagokat megsarcolják, akik (nyilván) nem törvényes eszközökkel szerezték luxusingatlanjaikat, azt viszont nem tudják mire vélni, hogy nekik maguknak is adót kell fizetniük. Tényleg szükség van erre az új bevételi forrásra? Vagy csak a Pénzügyminisztérium újabb sátáni ötletéről van szó?
Ingatlanadót eddig is szedhettek az önkormányzatok, csak nem nagyon éltek a lehetőséggel. Az idei szabályozás legfontosabb változása az, hogy mostantól az ingatlan értéke után lehet kivetni, miközben jelenleg számos kisebb adót szednek az önkormányzatok jórészt az ingatlanok alapterülete után. Ily módon - remélhetőleg - egységesülhetnének és igazságosabbá válhatnának az ingatlanokra kivetett adók. Ezek nagysága lakóingatlanoknál az ingatlan értékének maximum fél százaléka (egy 15 milliós lakásnál 75 ezer forint), egyéb ingatlanoknál pedig maximum másfél százaléka.
Az ingatlandóhoz kapcsolódó politikai cirkusz fő kérdése az volt, hogy az adót a lakás értéke vagy alapterülete alapján vessék-e ki az önkormányzatok. Az értékalapú adó nyilván logikusabb, hiszen két azonos alapterületű ingatlan értéke rendkívül eltérő lehet. Jövedelemadót sem az után fizetünk, hogy hány órát dolgoztunk. Az értékalapú adót ezért talán könnyebb elfogadtatnia egy önkormányzatnak, és talán emiatt gyorsabban elterjedhet. Érdekes módon az MSZP-frakció - bár eredetileg maga is a kötelezően értékalapú ingatlanadót támogatta - meggondolta magát, és azt képviselte, hogy alapterület alapján is lehessen adóztatni. Ezt azonban az SZDSZ az ellenzék támogatásával (amely egyébként nem támogatja az ingatlanadó bevezetését) megtorpedózta. Semmiképpen sem szabad azonban megfeledkeznünk a szocialisták túlbecsülhetetlen érdemeiről: a kötelező értékalapúságra vonatkozó javaslatot a gazdasági bizottságban ők is megszavazták. Véletlenül. Folytatása nyilván következik.
Az ingatlanadó elvileg szerethető, mégpedig két okból. Viszonylag hatékony és igazságos. Egy adó akkor hatékony, ha minél kisebb gazdasági torzítással minél nagyobb bevételt lehet gyűjteni. Gondoljunk például az iparűzési adóra! Egy külföldi vállalat azon tépelődik, hogy melyik önkormányzat területén alapítson telephelyet. Az önkormányzatok által kért iparűzési adó nyilván nagyban befolyásolja a döntését. Az ingatlanadó viszont feltehetőleg sokkal kevésbé befolyásolja a településen épülő ingatlanok számát vagy az ott folyó gazdasági tevékenységet. Ezért az ingatlanadónál a települések közötti adóverseny is korlátozott maradhat, vagyis öszszességében magasabb adóbevétel érhető el kisebb veszteségekkel.
Ez egyszerűen azt jelenti, hogy ugyanazon összeg társadalmi költsége, amit az állam jövedelemadóból összeszed, magasabb, mint az ingatlanadó esetén. Ebből az következik, hogy a jövedelemadót jobban lehetne csökkenteni, mint amennyivel az ingatlanadót növelni kell. Vagyis ha valaki magasabb adózás utáni jövedelmet szeretne, akkor - elvileg - jobban jár az ingatlanadó bevezetésével. Mindez persze csak a mellett a valóságtól elrugaszkodott feltevés mellett igaz, hogy nem tűnik el az egész nyomtalanul az állam gyomrában.
Az ingatlanadót könnyű beszedni, mert sokkal nehezebb elrejteni az állam szeme elől az ingatlanokat, mint a jövedelmet vagy az áfát. Találékony népünk persze már eddig is megmutatta, hogyan lehet a hatalmas villákat papíron társasházzá alakítani, és így az egy "lakás" értéke - mit tesz isten - pont nem haladta meg az értékhatárt. Nyilván számos hasonló trükkre van még lehetőség. Ezeket két módon lehet megakadályozni. Egyrészt egy nagyon részletes, mindenre kierjedő szabályozással; ez Magyarországon nemigen szokott működni. Könnyen lehet, hogy sokkal igazságosabb (és hatékonyabb is), ha minden ingatlan értékének ugyanakkora részét kell befizetni az önkormányzatnak. Az adó csak akkor lehet sikeres, ha mindenki fizet, és senki nem bújhat ki alóla.
Az adó bevezetéséhez két gyakorlatibb kérdést is meg kell oldani. Az egyik az ingatlanok értékének a meghatározása. A magyar ingatlanpiac fejlettsége valószínűleg nem teszi lehetővé a pontos piaci értékek használatát, ezért valamilyen egyszerűbb mechanizmust kell kitalálni. Ez természetesen magában rejti a további politikai viták lehetőségét. A másik és ennél fontosabb kérdés, hogy miként illeszkedik ez az adó az önkormányzatok pénzügyi rendszerébe. Ha a kormány azt várja az önkormányzatoktól, hogy több ingatlanadót szedjenek be, akkor valószínűleg kevesebb pénzt fog nekik adni mondjuk a személyi jövedelemadó bevételeiből. Pontosan mennyivel csökkennek ezek az összegek? Milyen hatása lenne egy ilyen adónak a területi egyenlőtlenségekre? Ezekre egyelőre nincs világos válasz.
Az elmélet szerint az ingatlanadónak, vagyis a vagyonadónak nincsenek rossz tulajdonságai. Mégsem lennék meglepve, ha a kedves olvasót nem győznék meg ezek az elvek. A probléma ugyanis az, hogy szinte senki számára nem átlátható, mire költi az állam a pénzünket. Például a legtöbb választó - és politikus - számára nem világos, hogy mik az önkormányzatok bevételei, és milyen elvonást váltana ki az új adó. Nem könnyű elhinni, hogy bármit is kapnánk cserébe érte, és hogy nem tűnik el az állam feneketlen bendőjében. Jó okkal hitetlenkednénk, mert eddig mindig eltűnt. A költségvetés átláthatóságának (és hitelességének) növelése nélkül ez a hozzáállás nem is változik. Az átláthatóság és a hitelesség legalább olyan fontos eleme bármely értelmes gazdaságpolitikának, mint az elvileg jó tulajdonságú új adók bevezetése.
