Aztán majd csak jön egy vacak hétköznap, egyáltalán nem valami verőfényes, sugárzó micsoda, hanem mondjuk egy homályos, nyirkos délelőtt (mondjuk egy Zete-Csaba fakó ideje), és akkor ahogy lehajolok, hogy megtapogassam a cipőm talpát, mert mintha álnokul átázott volna - pocsolya, sár és köd -, akkor anélkül, hogy ezt külön akarnám, megint érzem majd azt a gazdagságot, fényt és meleget, ami helyén most ez a piti sivatag van.
(Esterházy Péter)
Besüt a nap a "Netovább"-ba, K. Dezső úgy tologatja poharát az állópulton, akár az öregasszonyok hokedlijüket a gangon, hogy mindig szemébe süssön. A nap. A sarokban, kabátjába süppedve férfi alszik, mióta. Négy fülbevalós a játékgépeknél, Diósgyőrben, bazdmeg, jött a rendőr, bazaltkő az arcába, nézett. Itt nem lesz bazaltkő, rendőr sincs, edzőmeccs lesz a hátsó pályán, a salakon. K. Dezső már csak edzőmeccsre jár, nem bírja az izgalmat, meg a fakó meccseire. A kettő most az enbéháromban játszik, szombaton jön a Salgótarjáni BTC-Baglyasalja, leverjük mind a kettőt. Most hétfő van, az egy játszik - futballmeccs hétfőn, milyen az? Az öregfiúk, az igen, az olyan hétfői foci. K. Dezső hétfőnként nem a korlátnál, a pálya szélén, hanem a pályán, a jobbszélen álldogált. Olykor elindult. Régen matiné is volt, vasárnap; a tribünön, a pályán szieszta ebéd előtt, a meccs után a fradisták a töltésről dobálták a köveket, ők meg lapultak a kőfalba. Bazalt, kő'? Most béke van és csend, síri - a salak mellett a temető. A temetőben a salak. K. Dezső ezeket a pályákat szerette, szemben a temető, háta mögött a vasút - a kettő együtt maga volt a csoda, nem is a meccset, a temetőt és a vonatokat nézte. Nagykovácsiban csak a temetőt, a Kelenen a vonatokat. A Csépapíron holtvágány a pálya mellett, benőtte a gaz, a pályát is, a salakost.
26 néző, megszámolta. Jön a mester, jumbósapkában, melegítőben, dzsekiben. A játékosok kesztyűben, harisnyában, semmi kedvük játszani. Elmegy mellette az új üdvöske, akár meg is érinthetné, de csak odaszól. Szép volt, Krisztián. Csak így tovább. Az ifjú csatár mosolyog, teheti, két hónap múlva elviszi a liverpúl. De most itt van, lő egy gólt, úgy örül, mintha tétmeccs lenne. Itt az a legszebb, hogy minden olyan, mintha. Mintha igazi lenne. K. Dezső fagyoskodik, gondolatban már a BKV-büfében, hol forralt bor és forró fasírt. Bár lehet, hogy a bor se igazi. Tulajdonképpen ezért jött ki, a forró fasírtért. És akkor tenyerében érzi a Promontor utcai meleg pogácsát, teát, a BMTE-pályán nem ám büfé, de vendéglő! Van rántott sertésszelet, pirított máj, pacal, brassói, cigánypecsenye, velő rántva. És zene: Arányi. A tablón a csapat, kik 1949 májusában az érdligeti rejtekhelyen készültek a mindent (vajon mit? feljutást? kiesést?) eldöntő mérkőzésre (Budafoki MTE-Dorogi AC 3-1, 4800 néző!). Itt már csak 22-en vannak, mint a pályán, mert, mintha nem lenne mindegy, mintha nem lenne mintha, elered az eső, az igazi. De K. Dezső nem megy forralt bort inni, kitart. A csapat mellett, a pálya mellett, nézi, ahogy csúszkálnak a salakon, mindegyik csupa sár; vizes, fényes, barna egyenszerelésben mind, mintha tetőtől talpig beszartak volna, mintha. S ha most K. Dezső kedvenc pályáin, fekete salakon, a hátsó "földesen" játszanának (a BEAC-on, a Kelenen, az UFC-n, a Bosnyák térnél), már csurom feketék lennének, megannyi ördög. Nem tudni, ki kivel van, K. Dezső is már csak hang után tájékozódik - szerencsére szlovák az ellenfél, a Besztercebánya, ők szlovákul káromkodnak. Kurvá! Szájó! Milos pozor! Borovická! Vagy a balbekket hívják így, vagy már ők is innának egy kis melengetőt. K. Dezső ennyit ért az egészből, az immár havas esőben alig látja, mi történik a pályán. Miért, mi történik? Inkább a jegenyéket nézi - igen, a jegenyék. Még ők is kellenek, keretezni a pályát: temető, vasút, jegenyék. K. Dezső fülébe húzza a sapkát, előveszi a kesztyűt. Éhes és fáradt, még lehet vagy húsz perc, a fasírt messze, támaszkodni itt korlát sincs, álldogál az oldalvonalnál, szinte ő is a pálya tartozéka, néha elakad benne a labda, visszapasszolja; majdnem rácsúszik a bekk; hallja, bár ne hallaná a fiúkat. Válogatott geci, ennyi eszed van, mondja a támadó középpályás, nem baj, két hónap múlva elviszi a Debrecen. Régen, amikor tétmeccsekre járt, egy-egy gól után a kerítésre is felmászott, vén fasz, onnan nézte, a gólörömben hogyan szeretik egymást a gyerekek. Korlát, kerítés, nevetséges, mint az állatkertben, de itt én vagyok a majom, mert kijövök, mert ugrálok, mert felmászok. Hát nem. Nincs kerítés, korlát, csak én a pálya szélén, köpködök, csak úgy, mert szotyi sincs. És akkor, mintha mindegy nem lenne, esni kezd a hó, belekezd, mint a hazai csapat az első percekben, nagy pelyhekben, igazi hó. Fújd már le!, kiabálják nézők (14), játékosok (22 meg a cserék) a bírónak, de ő nem vágyik forralt borra, teára, meleg pogácsára, még négy perc! ezt kibírjuk!, így mondja, és barátságos meccs ide, edzőmeccs oda, plusz a havazás, levezeti a mérkőzést. Akkor már semmi sem látszik a játékból - talán nem is játszanak odabenn, csak toporognak, hogy meg ne fagyjanak, mint idekinn a nézők, kékre fagyott körmüket lehelgetik, várják a megváltó sípszót.
Kerítés, korlát, de pálya se kell, bámult K. Dezső a hóesésbe. Se játékosok, se nézők. És látta a havazásban a nem létező pályákat, amelyeket, mint most a salakost a hó, betemetett a 6-os út: BHG, Csőszer, Szellőző Művek, Épgép, Hárosi Falemez, Keltext, Nagytétényi Gumi, Nagytétényi Kinizsi, Hiteka. És látta a pályákat, melyek helyén most, mint síremlékművek, üzletközpontok magasodnak (Fővárosi Sütőipar, Hajógyár, UFC), lakóparkok (Telefongyár, Bányagépgyár). A Kőbányai Porcelánon parkoló, a Ganz Villanyon kutyafuttató, a László Kórház SE pályáján türelmi zóna. És a többiek? Hová tűnt a Lőrinci Fonó, a Kinizsi Húsos, a Medicor, a FÉG, az EVIG, a Gamma, a Magnezit, a Goldberger, a MOM, a Ganz Mávag, és hol van a BEAC pályája?! És hol vannak büféikből a hatalmas, hajthatatlan zsíros kenyerek?
Elállt a havazás, mintha nem is esett volna, a havazással eltűntek a pályák, mintha nem is lettek volna. Mintha. K. Dezső forró fasírtot evett, hozzá forralt bort ivott, kiolvasta a Népsportot, aztán várta a villamost a hídon, elcsattogott alatta egy intercity. Az lehetett, nem látta, hallotta. Fölötte egy repülőgép, nem látta, hallotta. Nézte a pályát, a füvest, az igazit, ilyenkor szerette, sötétben, hóban. Amikor nem látszik.
Ült a villamoson, a repülőgép most leszálláshoz készülődhet, aki most kinéz az ablakon, sok-sok behavazott futballpályát láthat, mindenhova behavazott futballpályát képzelhet. Gondolta K. Dezső. És még azt: gólokat, olykor játékot is látott - de tulajdonképpen mit keres itt, kit? Úgy jár meccsre, mint más templomba. A hívők látják (érzik, tapasztalják) Istent. Ott? Se? Akkor? Mégis?
A Teleki téren felszáll egy vak férfi, egy nő kísérte a megállóig. Nem ül le, a villamosvezető mellett fogódzkodik az első ajtónál, mint mindig, ilyenkor. A Nagyfuvaros utcánál száll le, amikor a repülő és a bezárt élelmiszerbolt rácsaiba kapaszkodva indul tovább. Tudja az utat. Õ tudja.
