Egotrip

A nemlét elkerülhetetlenül közeledő ténye olykor a megoldhatatlannak látszó helyzetek teljesen világos és egyértelmű megoldását adja. Mint például.

Négy körül keveredtem ki a Pesti Est Caféból, de előtte a Tütü Tangóban már jókora bolhát tettem az elefánt fülébe. Az Isten is üvöltött bennem, és én voltam a hab a torkán. Jók ezek a számon kérhető, szellős, de rövid mondatok. Nem szoktam ilyeneket írni.

Távolról halk csilingelés hallszik, csönd ereszkedik a világra, porka havak ősmagyarul esedeznek, a Kisjézus keresztényileg egyre nagyobbakat rugdos: elközelg az advent, a várakozás ideje. Ilyenkor a jóakaratú emberek lelkébe békesség költözik, vitás ügyeiket gyorsan rendezik, hogy nyugodt, tiszta szívvel állhassanak az Eljövendő kisded elébe. Ne maradjon senkiben tüske, harag, meg nem értés, ne álljon az közibénk, testvér lészen minden ember.

Egy szerkesztőségben dolgozom, ahol - mint minden egyéb szerkesztőségben, gondolom - érzéketlen barmok dolgoznak, ha például két hétig nem jövök be, mert izé van (névnap, mondjuk, vagy egyéb indokolt kéthetes toxikus részegség), ami indokolja, hogy ne, ne jöjjek be, nem mintha bármi is indokolná, hogy igen, de induljunk ki az alapesetből, amikor nem, nem jövök be, mert dolgom van, aztán igen.

Éppen karácsonykor lesz négy éve, hogy ezen a kéziraton kotlok, mint egy nagy gumistrucc, amelyiknek hiába dugják fejét a homokba, kicsúzlizza magát.

Stanko Poklepovic: Miért, ön szerint milyen a magyar foci?

Bill Clinton láthatóan megirigyelte a berlini fal ledöntésének tizedik évfordulóját ünneplő elődjét. ´ is falat döntött: csaknem napra pontosan az évfordulón írta alá az amerikai pénzügyi szektort felszabdaló falakat eltávolító törvénymódosítást.

Nagyapa 84 éves, saját bevallása szerint soha nem szerette a hülye embereket, márpedig, saját bevallása szerint, élete során nagyon sokkal találkozott. Olyan sokkal, hogy már eldönteni is képtelen, ki az, és ki nem. Ezért aztán többnyire kerüli is a társaságukat, már csak a saját halálán való gondolkodásnak él, a maga módján, illetve a szebb napokon cukrászdába jár kávézni, sétál és üldögél, ha van hely a parkban.

1996-ot írtunk. Egy ködös, nyálkás szeptemberi nap reggelén, amikor épp felborult a hormonháztartásom, vészesen lecsökkent a koleszterinszintem, sápadt voltam, a szívem kalapált, a nemi életem jó ideje akadozott, és nem találtam a szemüvegem, csengett a telefon. Csengjél, mondtam a plafonnak érzelmileg közömbösen, harag nélkül, türelmesen, mégis egy irányában, tartalmában karakteres habitusra valló lelki háttér bázisán, amelybe - megvallom így magunk között - a kommunikációra való igény momentán semmiképp sem tartozott bele. Hogy´ ráérnek, gondoltam az ágyban az ötödik perc táján, egyesek; közben meg - ahogy arra Parti Nagy Lajos rámutat: "elhúznak el fasorba legjobb éveink." Egy munkanapon, fűztem hozzá, felemelvén a nyomaték kedvéért a mutatóujjamat, merthogy nem tágított, makacs volt az illető. Nincsen ezeknek semmi dolguk, az a napi élettervük súlyponti eleme, hogy velem beszélgessenek? Egyszerre csak abbahagyta, jól van, nyugtáztam, s bár teljesen kialudt voltam, megpróbáltam ismételten becsukni a szemem. Mindig kinyílt, de én sem voltam akkoriban jóskapista elszántságilag, az megmaradt, a vasakarat, úgyhogy csak sikerült keresztülvinni a tervemet. Igen ám, de mire megvoltam a szememmel, megint rákezdte az a büdös telefon: édes istenem, sejtettem meg éles ésszel, ez csakis egy szerkesztő lehet, annak meg az elszántabbja úgysem hagy pihenni, míg föl nem veszem. Jó reggelt kívánok, Keresztury Tibor vagyok, nem vállalom.

Nem mintha aktualitása lenne, de megígértem, és amúgy is szeretek a Nariba, Mancsiba, ahogy tetszik, írni.

Persze láttam, mellette a fényképészt, miről is lenne szó, ha, vonszoltam volna a gyereket, késő, észrevette, ott a mikulás, megdicsértem, helyesen mondod, nem télapó, dehogynem, november hetedike volt éppen, gyedmáróz, vöröslött az állatkert előtt, menjünk, majd visszafelé megnézed.

A konyhaasztal sarkán, lopva rovom e sorokat, odabenn csemetéim hüppögnek, anyjuk, életem párja hol rájuk ripakodik, hol együtt zokog velük. Kértek, könyörögtek, hogy ne tegyem, de hiába: ismét kiállok a kormány mellett, szembeszállok a liberális rágalomhadjárattal, az előre kitervelt lejáratási kampánnyal, az igazság velem van, meg a kormánnyal. (Úgy tessenek elképzelni a jelenetet, hogy magas homlokom a viharzó szélnek feszítve, összeszűkült, ám éberen figyelő szemmel fürkészem a távolt, s lépnék is már előre, ám nőm s gyermekeim lebegő köpönyegembe kapaszkodva, könnyeikkel küszködve tartanának vissza; mégis, mégis kiszakítom magam, s végrehajtom, amit a sors rám mért.)

A kiváló műfordító és szociológus Tellér Gyula igencsak csúszós talajra tévedt, amikor a Magyar Nemzetben közölt, folytatásos krimiként előadott összeesküvés-elméletét a pénzügyi összefüggések sajátos értelmezésével kísérelte meg tudományosan megalapozni. El kell ismerni, nyelvi leleménye még a régi: a "megalvadt struktúrák" fogalommal néhány éve maradandót alkotott szerző most az "uzsorakörök" szemléletes, bár igencsak homályban hagyott kifejezés meghonosításával bizonyára beírja magát a magyar gazdaságtörténetbe.

Ezt csak azért írom, mert magam is elborzadtam attól, amit a múlt héten írtam, úgyhogy engedtessék meg nekem egy csipetnyi önreflexió, mintegy űzni a démont, unalmat, igazságot el.